Az eddig legszigorúbb abortusztilalmat vezeti be Alabama

2019. május 15. 10:36

Egy kedden elfogadott törvény értelmében csak az anya életét veszélyeztető esetekben fogják engedélyezni a terhesség megszakítását.

2019. május 15. 10:36

A Reuters híre szerint az állam szenátusában 25 igen és 6 nem arányban megszavazott törvény még nem azonnal, hanem csak fél évvel azután léphet hatályba, hogy azt aláírta az állam kormányzója, a republikánus Kay Ivey.

Mint írják, a törvény még a nemi erőszak által megfogant gyermekek esetében sem engedélyezik az abortuszt, csupán azokban az esetekben lehet elvégezni az állam területén a terhesség megszakítását, amikor az anya élete már veszélyben forog. A nemi erőszakról szóló demokrata indítványt tehát elvetette a szenátus republikánus többsége – tudósított a Reuters.

Maga az elfogadott törvényt jogi úton biztosan meg fogja támadni az ACLU nevű jogvédő szervezet, de más szervezetek részéről lehet majd számítani bírósági keresetekre – írja a Reuters.

A cikkben megjegyzik, hogy az elmúlt időszakban 16 államban szigorítottak az abortusztörvényeken, azonban az alabamai a legszigorúbb, ugyanis a többi kimondja, hogy csak meglévő szívhang esetén lehet leállítani az abortuszt.

 

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kampman
2019. május 15. 20:23
Az abortusz gyilkosság, az élet pedig a fogantatástól kezdődik. Ez még csak nem is egy vallási dolog, hanem egy tudományos tény. Ettől függetlenül még a legelvetemültebb abortuszellenesek is elvetetnék a magzatukat, ha erőszak eredménye lenne, esetleg down-kóros vagy ilyesmi. Ne legyetek álszentek. Az északi liberálisok gyakran gúnyolják a déli fehéreket, hogy az ottani white trash körében mennyire elterjedt a vérfertőzés. Ezzel a törvénnyel biztosan nem segítettek ennek az előítéletnek az eloszlatásában.
Tidal_wave
2019. május 15. 18:59
Speciel a nemi erőszak, a vérfertőzés, súlyos rendellenességgel születendő gyermek, vagy az anya életének a veszélyeztetése esetén el lehet fogadni az anya döntési jogát. Morálisan senkinek sincs joga kényszeríteni egy nőt arra, hogy erőszak által fogant gyermeket a világra hozzon. És most lehet moralizálni azon, hogy megöljük-e a magzatot, vagy sem, ilyenkor bizony megilleti a döntési jog a nőt. Egy ilyen terhességből születő gyermek valószínúleg a társadalom által megbélyegezve nőne fel (arról nem is beszélve, hogy áltában kik követnek el erőszakot, itt is, meg Amerikában is, és abből milyen gyerek születne) Ez egészen más eset, mint egy normális nem kívánt terhesség.
exfahrenheit
2019. május 15. 13:36
Úgy tűnik, hogy a vallásosságba beavatkozni még rosszabb, ha eleve ilyen káosz van: "Vallási megoszlás A középkorban az albán népesség felekezetileg is megoszlott: a gegek a katolikus, míg a toszkok az ortodox felekezethez tartoztak. Az oszmán uralom alatt a toszkok nagy része szunnita muzulmán lett, de mára a gegek egyes csoportjai is muzulmán hitre tértek – ezt a 20. század elején a lakosság 70%-a vallotta magáénak. Ma, – miután a pártállami egyházüldözés során Albánia a Föld egyetlen hivatalosan is ateista állama lett – nem hivatalos becslések szerint a lakosság egy része ateista. A 2011-es népszámlálás során a vallási megoszlás a következő volt: 1 587 608 (58,12%) – muszlim, 58 628 (2,15%) – bektási, 280 921 (10,28%) – katolikus, 188 992 (6,92%) – ortodox, 3 797 (0,14%) – evangélikus, 1 919 (0,07%) – egyéb keresztény, 69 995 (2,56%) – ateista. 153 630 fő (5,62%) egyetlen vallási közösséghez sem tartozott, 386 024 fő (14,13%) nem válaszolt a vallási kérdésre."
3M..
2019. május 15. 11:57
Remélem hogy a tervezet, kizárólag csak a fehérekre vonatkozik. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!