Nőtt az antiszemita bűncselekmények száma tavaly Németországban

2019. május 14. 17:54

A jelentés a tavaly elkövetett antiszemita bűncselekmények több mint 90 százalékát a szélsőjobboldali hátterű esetek közé sorolta.

2019. május 14. 17:54

Tovább nőtt és megközelítette az 1800-at a zsidóellenes indíttatású bűncselekmények száma tavaly Németországban a szövetségi kormány kedden ismertetett adatai szerint.

A politikai motivációjú regisztrált bűncselekmények száma ugyan valamennyi típust együttvéve sorban a második éve csökkent 2018-ban – az egy évvel korábbi 39 505-ről 36 062-re – de több kategóriában növekedett az esetek száma. Az idegenellenes bűncselekmények száma a 2017-ben feljegyzett 6434-ről 7701-re emelkedett, az antiszemita bűncselekményeké pedig 1504-ről 1799-re. Ez egyaránt csaknem 20 százalékos növekedés. Az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma évek óta emelkedik, 2015-ben 1366, 2016-ban 1468 ilyen esetet jelentettek be.

A tavaly elkövetett antiszemita bűncselekmények több mint 90 százalékát a szélsőjobboldali hátterű esetek közé sorolták. Ez fontos tény a zsidóellenesség növekedéséről szóló vitával kapcsolatban – jegyezte meg a jelentés berlini bemutatóján Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter. A többi között azt is kimutatták, hogy csökkent a regisztrált keresztényellenes bűncselekmények száma, az egy évvel korábbi 129-ről 121-re, és csökkent a muszlimellenes bűncselekmények száma is, 1075-ről 910-re.

Csökkent a menedékkérők szállásai ellen elkövetett támadások száma is, tavaly 173 ilyen esetet regisztráltak, ami alig a fele a 2017-ben történt 312-nek, és a 2016-ban elkövetett 995 támadáshoz képest 80 százalékot meghaladó visszaesés. A valamely vallási ideológián alapuló politikai bűncselekmények száma is csaknem megfeleződött, az egy évvel korábbi 1012-ről 586-ra süllyedt. Ezen a területen továbbra is a szélsőséges iszlamizmus a súlypont, és az esetszám csökkenése ellenére Németország változatlanul az iszlamisták célkeresztjében van.

A politikai bűncselekmények száma a csökkenő tendencia mellett is magas, ezért „minden okunk megvan arra, hogy éberek maradjunk” – húzta alá Horst Seehofer, hozzátéve: „a jogállam a jövőben is minden lehetséges eszközt megragadva küzd a politikai indíttatású bűnözés valamennyi formája ellen”.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bispora
2019. május 15. 08:03
Seehofert le kellene tiltani a facebookról, twitterről fake news terjesztés miatt. Nincs itt egy kompetens Avaaz aktivista?
hentes
2019. május 14. 22:43
Keményebben kellene fogni a német kormánynak a rasszistáit. Nagyon elengedték őket. Rasszista idegengyűlölő állatoknak vagyonelkobzás+börtön. Ezt kéne bevezetni az egész EU területén. Lenne végre békesség.
1000bocs
2019. május 14. 22:00
Szélsőjobb az nem nagyontalálható ugyan arrafelé, de nem a nyíltan zsidóellenes szélsőbal vagy a muszlimok a hibásak, hát hogyne...
péterx
2019. május 14. 21:07
Viszont Merkel szerint Orbán antiszemita...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!