A felrúgás kultúrája

2019. május 14. 21:33
Nagy N. Péter
168 Óra

A kormányfő futballistának készült, lelkében tán ma is az. Környezete olyan, mint ő. Innen meg lehet érteni, miért rugdossák fel ilyen laza mozdulatokkal az ellenfeleket, ha kell, ha nem.

„Csak annyira kell bántani, hogy amikor azt hiszi, hogy ügyes volt, hogy mehet, egyszer csak szedegesse a szájából a fűszálakat, és nézzen fölfelé, hogy ez meg mi volt. Mi állunk fölötte, sőt, már ott sem vagyunk, csak jelezzük, hogy semmi. Nem is ez az izgalmas, hanem a kis boldogság, ami ilyenkor éri a legtöbb futballozó embert, ha bevallja, ha nem. Egy ügyes kis mozdulat, és már hasal is a másik. Azt hitte, az van, amit ő akar, aztán egyetlen pillanat, és azt sem tudja, hogy egyben van-e még. De nincs baja, ez nem veszélyes, csak megoldja a problémát. És néha jól is esik. Rászokni persze komoly jellemhiba. Éppen, mert nagy a csábítás.

A nagy felrúgás, ami fáj, az más. Aki azt is élvezi, beteg. Van ilyen. És futballkultúrában élünk. A kormányfő futballistának készült, lelkében tán ma is az. Környezete olyan, mint ő. Innen meg lehet érteni, miért rugdossák fel ilyen laza mozdulatokkal az ellenfeleket, ha kell, ha nem. Rászoktak.

Nemrég jött a hír például, hogy tizenöt ország már megállapodott a következő Norvég Alap pénzeiről. Megköszönték az adományozó kormánynak a pénzt, esetünkben ez majdnem hetvenmilliárd forint lenne, és költhetik is, ha a tizedét civilszervezetekre bízzák. Ez a mi játékosainknak most sem megy. Inkább felrúgják az egész, a tudományos akadémia éves költségvetését bőven meghaladó programot. Ahogy ugyanezzel a mentalitással az akadémia szuverenitását is elgáncsolják. Meglehet, csak élvezik nézni, ahogy a tudós testület tagjai hanyatt fekve nézegetnek össze-vissza, hogy ez meg mi volt. Mi voltunk, hangozhatna a válasz, de nem hangzik, mert a felrúgás kultúrájában nincs beszéd.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
vissza a teljes nézetre