Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Úszó Bajnokok Sorozata: Hosszú kiváló időkkel nyert három számban

2019. május 13. 08:45

„Nagyon boldog vagyok, különösképpen a 200 vegyesen úszott időmmel, hiszen az már a harmadik versenyem volt ma” – nyilatkozta Hosszú.

2019. május 13. 08:45

Hosszú Katinka három számban győzött az úszók Bajnokok Sorozata Duna Arénában rendezett második állomásán vasárnap.

A háromszoros olimpiai bajnok sorrendben 200 méter pillangón, 100 méter háton és 200 méter vegyesen diadalmaskodott, ráadásul mindhárom futamban kiváló időket úszott. Kezdésképpen 200 méter pillangón 2:06.62 perccel, a világ idei legjobbjával nyert, itt Kapás Boglárka 2:07.67-tel a harmadik lett. Ezt követően 100 méter háton óriási hajrával 59.58-cal a 2019-es rangsor harmadik legjobb eredményét érte el, majd 200 méter vegyesen 2:08.81-gyel győzött, amivel szintén harmadik a listán – az első kettő idő is az ő nevéhez fűződik. Utóbbi számban Jakabos Zsuzsanna 2:14.12-vel a negyedik lett.

„Nagyon boldog vagyok, különösképpen a 200 vegyesen úszott időmmel, hiszen az már a harmadik versenyem volt ma. Rengeteg apró dologban tudtam most előrelépni, és úgy érzem, ennek meg is van az eredménye, bár most még magamat is megleptem kicsit” – nyilatkozta Hosszú, aki saját tervezésű dresszében úszott a Duna Aréna közönsége előtt.

Újabb nagy találkozók

Férfi 100 méter pillangón újra találkozott egymással Chad Le Clos, Milák Kristóf és Cseh László: a szoros csatából ezúttal a dél-afrikai klasszis (51.25) jött ki jobban, Milák másodikként (51.67), Cseh harmadikként (52.20) csapott célba. A 19 éves Milák – aki szombaton kiváló idővel nyerte a 200 méter pillangót – azt mondta, kicsit csalódott, ugyanis szeretett volna 51.50 alá bekerülni.

A magyarok közül még Bernek Péter volt érdekelt, 400 méter gyorson 3:56.40-es idővel a negyedik lett.

Vasárnap a Duna Arénában rendkívül jó teljesítményeket láthatott a közönség, Hosszún kívül például az ugyancsak háromszor győztes svéd Sarah Sjöström 50 méter pillangón a világ idei legjobbjával győzött, férfi 400 méter gyorson pedig a litván Danas Rapsys az utolsó 150-en még a világcsúccsal is „versenyben” volt.

Kuangcsou, Budapest és Indianapolis

A 3,9 millió dollár összdíjazású elitsorozatban egy számban csak négyen versenyeznek egymással, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a legjobbakat hívja meg, többek között olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, ranglistavezetőket. A számok győztesei 10 ezer dollárt kapnak, a második helyezettek 8 ezer, a harmadikok 6 ezer, a negyedikek 5 ezer dollárt vihetnek haza, míg egy esetleges világcsúcs további 20 ezer dollárt ér.

A sorozat három állomásból áll. Április végén a kínai Kuangcsou városában rajtolt, majd Budapest után május 31-én és június 1-jén az egyesült államokbeli Indianapolis következik.

    A vasárnapi győztesek:
    férfiak:
    400 m gyors:
Danas Rapsys (litván) 3:43.36 perc
    100 m pillangó:
Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 51.25 másodperc
    200 m mell:
Anton Csupkov (orosz) 2:08.23 perc
    200 m hát:
Jevgenyij Rilov (orosz) 1:55.92 perc
    100 m gyors:
Pieter Timmers (belga) 48.32 másodperc
    50 m mell:
Joao Gomes Junior (brazil) 26.64 másodperc
    50 m hát:
Justin Ress (amerikai) 24.68 másodperc

    nők:
    200 m pillangó:
Hosszú Katinka 2:06.62 perc
    50 m gyors:
Sarah Sjöström (svéd) 23.97 másodperc
    100 m hát:
Hosszú Katinka 59.58 másodperc
    50 m pillangó:
Sjöström 25.32 másodperc
    200 m vegyes:
Hosszú Katinka 2:08.81 perc    
    100 m mell:
Julija Jefimova (orosz) 1:05.99 perc
    200 m gyors:
Sjöström 1:56.58 perc

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vainamoinen
2019. május 14. 10:52
Igy tovabb Katinka. Hajra!
balbako_
2019. május 13. 17:09
Neki is gratulálok és a Siófok női kézilabdázóinak, mert elnyerték az EHF kupát és a Győr női kézilabdázóinak akik idén is megnyerték a BL-t méghozzá veretlenül!
amarna
2019. május 13. 15:14
HATALMAS EREDMÉNYEK KATINKA!!!!!!! ---MINDEN TISZTELETEM A TIÉD !!!! CSAK ÍGY TOVÁBB----ÉS SÖPÖRD LE AZ ÖSSZES ELLENED SZURKOLÓT--MUTASD MEG MILYEN EGY TEHETSÉG--AKINEK RÁADÁSUL EKKORA KITARTÁSA ÉS SZORGALMA VAN !!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!