Nem tetszik a magyar babaváró program az Európai Bizottságnak

2019. május 11. 11:33

Versenyjogi aggályai vannak Brüsszelnek a magyar kormány által bevezetett babaváró támogatással kapcsolatban – értesült a Magyar Nemzet.

2019. május 11. 11:33

Az Európai Bizottság szerint sértheti az uniós versenyjogot a magyar kormány egyik legújabb családtámogatási intézkedése, a babaváró támogatás – tudta meg a Magyar Nemzet.

Július elsejétől lehet igényelni a babaváró támogatást, amely a fiatalok közös életkezdéséhez szükséges költségek fedezésére szolgál tízmillió forintos hitel formájában, ha pedig két vagy három gyereket vállalnak, akkor ezt az összeget részben vagy egészben nem is kell visszafizetni – írja a Magyar Nemzet.

A kormányt meglepte a brüsszeli ellenkezés

A kormány babaváró támogatási programját viszont most támadás érte, mivel a konstrukciót a Magyar Nemzet információja szerint az Európai Bizottság alkalmasnak tartja a versenyjog megsértésére. Az EB problémásnak véli a százszázalékos állami támogatási szintet, illetve annak is felmerült a lehetősége, hogy egyes pénzpiaci szereplők versenyelőnyhöz jutnak azáltal, hogy részt vesznek a programban.

A problémáról a Magyar Bankszövetség is tárgyal a Pénzügyminisztériummal. A szervezet attól tart, hogy kedvezőtlen elbírálás esetén a bankoknak vissza kellene fizetniük az állami támogatást, ez az eshetőség pedig eltántoríthatja a hitelintézeteket a programban való részvételtől.

A magyar állam szerint a felvetett problémák nem léteznek. Egyrészt a bank lefelé eltérhet a maximális kamattól, vagyis van tér a versenyre, továbbá senki nem jut versenyelőnyhöz, mivel a programban való részvétel minden piaci szereplőnek adott lehetőség.

Az EB fő célja, hogy a kamattámogatás és a kezességvállalás is álljon meg nyolcvan százaléknál, így biztosítva teret a versenynek. Emellett a testület azt is indítványozta, hogy a támogatást ne a bankok, hanem egy állami szerv intézze. Előbbi a konstrukció teljes átalakítását igényelné, így a program jelen formájában nem lenne megvalósítható. Utóbbit a kormány azért nem akarja, mert inkább a bankok saját tőkéjéből való hitelezést preferálja, semmint hogy az államháztartás terhére fizesse ki a támogatásokat.

A Magyar Nemzet értesülési szerint a kormányzatot – amely folyamatosan tárgyal az unióval – meglepte a brüsszeli ellenkezés, mert korábban sem a csokkal, sem a csokhitellel nem volt ilyen probléma, holott mind a kettőt a bankrendszeren keresztül folyósítják. A lap úgy tudja, hogy a kormány véleménye szerint az ellenkezés kifejezetten a gyermekvállalást támogató programnak szól, és nem a konkrét konstrukciónak.

A migránskártyák rendszere viszont bevált Brüsszel szerint

Az Európai Bizottság elégedett a migránsoknak biztosított bankkártyaprogrammal, amely helyes eszköze a szükséget szenvedők számára biztosítható, valódi humanitárius segítségnyújtásnak – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke még áprilisban azok után, hogy a magyar hatóságok az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjaként azonosított Hassan F.-nél is találtak migránskártyát.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jelentése szerint havonta közel 64 ezer migráns, menekült és menedékkérő kapott anyagi támogatást Görögországban. Az UNHCR az ESTIA nevű integrációs program keretein belül nyújt anyagi segítséget, amelyet az Európai Bizottság támogat.

A támogatás mértéke eltérő: egy egyedülálló személy esetében nagyjából 90 eurót, míg egy 7 fős család esetében akár 550 eurót (170 ezer forintot) is jelenthet. 2019 januárjában például összesen 6,4 millió eurót osztottak szét.

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HTomi
2019. május 14. 09:19
Értem, kampányidőszak van, de a két téma nem passzol. Az első részhez lehetett volna írni pl a francia támogatási rendszerről, vagy összehasonlítva az írrel. (A második téma simán egy másik cikk - ami szintén fontos)
Vén Csataló
2019. május 11. 20:04
Hát akármi legyek, ha ezek nem a Sátán csicskásai.
makapaka2
2019. május 11. 19:44
Moszkva beavatkozása belügyeinkbe anno ehhez képest kismiska volt.
Mr.Falafel
2019. május 11. 18:25
Babaszülésben verseny? Jobban szülünk, mint Birgit és Brünhilde és ez baj? Hogy a nyű esne bele ezekbe!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!