Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szijjártó: Magyarország a világ tíz legvonzóbb befektetési célpontja között van

2019. május 10. 08:20

Tavaly minden idők legmagasabb beruházási értékét mutatta fel az ország.

2019. május 10. 08:20

 

Magyarország a világ tíz legvonzóbb befektetési célpontja között van – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken.

Szijjártó Péter a Site Selection című amerikai szaklap idei jelentését idézve hozzátette: a Közép-Európától Közép-Ázsiáig terjedő térségben a magyar beruházásösztönző ügynökséget, a HIPÁ-t választották a legjobbnak.

Mindez elismerés a magyar emberek számára is, hiszen ezeknél a döntéseknél megvizsgálják a munkaerőpiaci helyzetet, a munkaerő képzettségét; a magyar emberek tudása és szorgalma teljesen versenyképes – mondta.

Beszélt arról is, hogy tavaly minden idők legmagasabb beruházási értékét mutatta fel az ország: 98 külföldi nagyberuházás érkezett Magyarországra 1380 milliárd forint értékben.

„A németek mögött továbbra is nagy lendülettel fektetnek be az amerikaiak, de látszik, hogy legalább annyira diktálják a világgazdasági átalakulások tempóját keletről, mint nyugatról, hiszen a japán, kínai és koreai vállalatok egyre-másra jelentkeznek fejlesztéseikkel, amelyek meghatározzák az európai gazdaság alakulását is” – mondta Szijjártó Péter.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2019. május 10. 10:57
Szijjártó: Magyarország a világ tíz legvonzóbb befektetési célpontja között van" no hiszen, nemrégen még a libsik azt nyomták, hogy senki nem jön ide befektetni....
aleb19
2019. május 10. 10:32
dagadtotpcsanyi es g.cisimicska a legnagyobb magyar foldbirtokos, de az orbanstromanamiertszaros nehany honap mulva beelozhet tavaly peldatlan modon partunkeskormanyunk elvtarsai izombol atnyomtak a szakszervezetek altal el nem fogadott min.beremelest az uj lakashitelek szama egyre csokken... mostanra elqrcsanyoi evek szintjenek kb 60%-a a magyar kozmunka mindig is surolta/surolja a valasztasi csalas fogalmat...ezert tetszett elqrcsanyonak majd viktatornak is... ha valaki videot kiszetene a legnagyobb szazalekban fideszre szavazo telepulesekrol az mind csoringer/segelyes/kozmunkas falu lenne
aleb19
2019. május 10. 10:30
a magyar nyuggerek a mai napig europa bajnokok parazitasagban ,ezt a maszop kezdte es a fidesz is folytatja...egyreszt nyugdijba vonulnak a fizetesuk 62%-al.. vagy szinten kb eu bajnokok vagyunk/2-3. hely/ a legrovidebb nyugger szolgalati idovel is....ezert nem sikerult elerni az eu atlagot sem a magyar termekenysegnek soha azokban az orszagokban alacsony a gyerekszam a gdp-tol is fuggetlenul ,ahol a nyuggerek parazitak es aranytalanul sokat kapnak az allamtol...ez sima szavazat vasarlasi manipulacio a legnagyobb aranyban fideszre szavazo telepulesek az mind csoringer/segelyes/kozmunkas falu ...azaz ez bizonyitja, hogy a kozmunkas program csak sima szavazat vasarlasi manipulacio miertszaros toretlenul tovabb gazdagodik ... viktator bandaja felnyalt 750.000 millio allamhitelt a zsakutcas vasutepitesert aminek a csoringer macedon es csodtomeg gorog szakasza kb soha nem fog megepulni
aleb19
2019. május 10. 10:30
a fidesz nagyon megkavarta a szart az epitoiparnal azaz szerintuk reformok...kb 4000ft min.rezsi oraber...csok ...lakasafa... epitesi eloirasok szigoritasa... extra feleloseg biztostasa kivitelezesnel...tervezes szigoritasa,dragitasa... stb ezek csak dragitottak ill. torzitottak a piacot...ami igy egyre zsugorodott ...az eredmeny a 30%-s innflacios bokrosbarom idejen is 4x tobb lakas epult mint 2013 v.2015 - budapest vilagbajnok volt 2018-ban a lakasar dragulasban 23% - a magyarul nem erto olcso ukran/egyeb migrancs betelepitese mikor a fiatalok munkanelkulisege 11.8%..szep...az orban rezsim siman csak lecsereli a magyar lakossagot aztan a habonyistak verik a nyalukat, hogy no a foglalkoztatottsag
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!