Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Isztambulban megismétlik a helyhatósági választást

2019. május 06. 22:44

A török Legfőbb Választási Tanács a kormánypárti fellebbezés hatására érvénytelenítette az előző voksolás eredményét.

2019. május 06. 22:44

A március 31-ei törökországi helyhatósági választás isztambuli eredményének érvénytelenítéséről és az ottani voksolás megismétléséről döntött hétfőn a török Legfőbb Választási Tanács (YSK), helyt adva a kormánypárt rendkívüli fellebbezésének - jelentette az Anadolu török, részben állami hírügynökség.

Az ismételt szavazást június 23-án, vasárnap tartják. A Habertürk tekintélyes török hírportál értesülése szerint a testület tagjai 7-4 arányú többséggel adtak helyt a fellebbezésnek, és azzal indokolták a döntést, hogy számos szavazatszámláló bizottságnak olyan elnöke volt, valamint olyan tagjai, akik nem közalkalmazottak.

Isztambulban a nem hivatalos végeredmény szerint rendkívül szoros versenyben, 15 évnyi kormánypárti vezetés után a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, Ekrem Imamoglu szerezte meg a főpolgármesteri széket. Imamoglu ugyan április 17-én át is vette Isztambul tartomány választási tanácsától a megbízólevelét, de a hatalmon lévő, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szervezett szabálytalanságokra hivatkozva már egy nappal korábban, április 16-án, több korábbi fellebbezést követően végül egy „rendkívüli fellebbezés” formájában a voksolás megismétlését kérelmezte az YSK-nál.

A kormánypárt korábban az adatfeldolgozás „csúsztatásait”, a jogosulatlan állampolgárok voksolását, a hiányzó szavazatokat, valamint a számlálóbizottságok összetételét illető visszaéléseket említette példaként a szabálytalanságokra.

Parancsra hozott döntést a választásai tanács?

Bár Imamoglu lassan három hete a város főpolgármestereként tevékenykedik, az YSK mindez idő alatt az egymást követő fellebbezések és újraszámlálások miatt nem hirdetett hivatalos végeredményt. A CHP elnökhelyettese, Engin Altay szintén a Habertürk jelentése szerint azt nyilatkozta, hogy az YSK „parancsra” hozta a hétfői döntést.

A legnagyobb török városban, ahol mintegy 10,5 millió volt a választásra jogosultak száma, Imamoglu a voksok 48,80 százalékát, míg az AKP-s jelölt, Binali Yildirim a 48,55 százalékát kapta. A mostani határozat következtében Imamoglu megbízólevelét visszaveszik. Imamoglu a hírre reagálva azt mondta, hogy megvárja az YSK hivatalos bejelentését.

Mindeközben a CHP központi igazgatótanácsa rendkívüli tanácskozásra gyűlt össze Ankarában, és a fővárosba szólították Imamoglut is. Az AKP központi végrehajtó tanácsa ugyancsak ülésezik a késő esti órákban.

Erdogan öröksége

Az YSK döntésének hatására a török líra néhány perc alatt 6,01-ről 6,15-ig gyengült az amerikai dollárral szemben. A helyhatósági választás kimenetelét a közvélemény fokozott jelentőségűnek tartja, miután ez volt az első megmérettetés a tavaly júniusi elnök- és parlamenti választás, majd az elnöki rendszer júliusi életbe lépése óta. Isztambulnak továbbá azért is jelképes súlya van, mert Recep Tayyip Erdogan török államfő 1994-től maga is volt a metropolisz főpolgármestere, és akkoriban alapozta meg népszerűségét.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NDAP1945
2019. május 07. 18:39
Úgy tűnik Törökországban sem győzött Soros györgy. Hajrá erdogán!!!
bunko_jobbos
2019. május 07. 08:41
Szomorú. A demokrácia lényege, hogy megvéd a véres forradalmaktól. Egy jó példa Gyurcsány. Gondoljátok el, hogy vérrel kellett volna elküldeni! Helyette volt egy választás, és elkergettük. Ennyi. Amit Erdogan csinál az már gusztustalan. Törökország volt a legnagyobb kísérlet az iszlám pacifikálására. De a vidéki szülőgépek lenyomták a felvilágosultabb városiakat.
pollip
2019. május 07. 08:17
Az MTA-ban is kétszer szavaztak a kutatóintézetek megtartásáról:-))))) Az első nem sikerült elég jól és mint tudjuk, ismétlés a tudás Atyja.
Akitlosz
2019. május 07. 02:36
Vérbeli liberális demokraták. Egy igazi demokráciában addig kell szavazgattatni, ameddig a kívánt eredmény meg nem születik. Aztán többet már nem, hiszen a nép döntött. Ráadásul demokratikusan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!