Áder János részvétét fejezte ki a moszkvai kényszerleszállás áldozatai hozzátartozóinak

2019. május 06. 10:40

„Lélekben mi is ott állunk Oroszország népe mellett” – írja az államfő.

2019. május 06. 10:40

Magyarország minden polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a vasárnapi, moszkvai repülőgép-szerencsétlenségben elhunytak rokonainak, hozzátartozóinak a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek küldött részvéttáviratában. 

„Mély megrendüléssel értesültem arról a Moszkvában tegnap történt súlyos repülőgép-szerencsétlenségről, amelynek következtében számosan életüket vesztették” – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott részvéttáviratban.

Áder János az egész magyar nép nevében őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok rokonainak, hozzátartozóinak. Osztozunk fájdalmukban, és szívből együttérzünk a sebesültekkel és a traumát átélt utasokkal is, akiknek mielőbbi teljes testi és lelki felgyógyulást kívánunk – írta az államfő. Hozzátette: „lélekben mi is ott állunk Oroszország népe mellett”

Az Aeroflot SSJ-100-as utasszállító gépének vasárnapi, moszkvai kényszerleszállása során negyvenegy ember halt meg. Az SSJ-100-as repülőgép 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást a seremetyjevói repülőtéren vasárnap délután. A szerencsétlenséget 37-en élték túl.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2019. május 06. 17:56
Nagyon szép gesztus ez a nevünkben. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!