Utolérni Ausztriát?

Most, hogy az Európai Unióba való belépés tizenötödik évfordulójára emlékeztünk, és közeledik a rendszerváltás fontos fordulópontjainak (az 1989. novemberi népszavazásnak és az első szabad választásnak) harminc éves évfordulója, gyakran hallani, hogy annak idején megígérték, hogy utolérjük Ausztriát, és lám, ebből nem lett semmi. Vagyis a rendszerváltás kudarc, eljátszottuk a hatalmas lehetőséget, benne a Marshall-tervnél is nagyobb EU-támogatások által kínált felzárkózási lehetőséget is.

Ha valaki tud idézni olyan kijelentést a rendszerváltó pártok politikusaitól, olyan állítást a rendszerváltó pártok programjaiból, hogy tíz, húsz vagy harminc éven belül utolérjük Ausztriát, kérem, mutassa meg. Én akkoriban, ha időm jó részt a frankfurti egyetemen töltve nem is tartoztam a folyamat főszereplői közé, de az SZDSZ magvához tartozva, az SZDSZ programkészítésében részt véve, és a többi akkori párt programjait is olvasva, követve az akkori vitákat, semmi ilyesmire nem emlékszem. Ahogy egyébként a többi rendszerváltó, volt szocialista ország sem érte utol se Ausztriát, se Németországot, se Olaszországot, se Svédországot vagy Finnországot, hogy mások szomszédait is említsem.

Az persze igaz, hogy közeledést, a különbség csökkenését ígértük, abban bíztunk. Számos más rendszerváltó ország esetében ez a közeledés sokkal inkább megvalósult, mint nálunk: itt elsősorban Szlovákiát, Lengyelországot, a balti országokat szoktuk említeni, de akár Romániát is. Ennyiben persze igaz, hogy ami akár a rendszerváltás kezdete óta eltelt három, akár az EU-csatlakozás óta eltelt másfél évtizedben történt, az kevesebb, mint amiben reménykedtünk. Hogy miért, az hosszú történet, szoktunk róla gondolkodni, írni.