Floridában törvényt fogadtak el a tanárok fegyverviseléséről

2019. május 02. 07:40

Az új jogszabály lehetővé teszi a tankerületeknek, hogy részt vegyenek az úgynevezett „oltalmazó” programban, amely fegyverekkel látja el a tanárokat.

2019. május 02. 07:40

A floridai képviselőház két napig tartó vita után 65:47 arányban voksolt a törvény mellett, amelyet a szenátus már a múlt héten elfogadott.

Az új jogszabály lehetővé teszi a tankerületeknek, hogy részt vegyenek az úgynevezett „oltalmazó” programban, amely fegyverekkel látja el a tanárokat. A programban történő részvétel önkéntes, és a tanároknak előtte egy 144 órás kiképzésen kell részt venniük, majd sikeres vizsgát is kell tenniük.

A demokrata képviselők többsége nemmel szavazott, azt állítva, hogy a tanintézményekben lévő fegyverek számának növelése fokozott kockázatnak teszi ki a gyerekeket, növelni fogja a téves fegyverhasználat veszélyét, és az előítéletek miatt növelheti az afroamerikai diákok elleni erőszakot.

A törvényt – ahhoz, hogy életbe lépjen – még Ron DeSantis kormányzónak is alá kell írnia. De ez már puszta formalitás, mivel a republikánus kormányzó híve a tanárok felfegyverzésének.

Oltalmazó tanárok vagy képzett rendőrök?

Floridában tavaly február óta erősödött fel a tanárok felfegyverzését követelők mozgalma. A Miamihoz közel eső Parkland városka egyik középiskolájában ugyanis 2018 februárjában az iskola egyik volt diákja, a 19 éves Nikolas Cruz előre kitervelt szándékkal lövöldözni kezdett és 17 embert – köztük diákokat és tanárokat – megölt. Az ámokfutásnak további 17 sebesült áldozata is volt.

Donald Trump amerikai elnök akkor azzal érvelt, hogy ha a tanároknak lett volna fegyverük, akkor jobban meg tudták volna védeni magukat és a diákokat.

A pedagógus szakszervezetek azonban ellenezték a tanárok felfegyverzését lehetővé tévő törvényt, és néhány népesebb floridai megye iskolaszékei leszavazták iskoláiknak az oltalmazó programban való részvételét, úgy döntve, hogy a biztonsági feladatok ellátását inkább a megfelelően kiképzett rendőrökre hagyják.

Törvénymódosítás

A parklandi lövöldözés után a floridai törvényhozás már elfogadott egy törvényt, amelynek értelmében minden oktatási intézmény – ha egyetem, akkor minden egyes campusa – köteles legalább egy felfegyverzett munkatársat vagy rendőrt foglalkoztatni. Az a törvény kicsit szigorított a fegyvervásárlás szabályain is. Három nap várakozási időt írt elő egy fegyver megvásárlása előtt, valamint felemelte a korhatárt a fegyvervásárláshoz. Korábban már 18 évesen jogszerűen fegyverhez lehetett jutni, ma már 21 év a korhatár.

A tavaly megszavazott törvény azt ugyan előírta, hogy fegyveres munkatárs vagy rendőr legyen egy-egy iskolában, de azt továbbra is megtiltotta, hogy egy oktató az órán, vagy más foglalkozáson is fegyvert viseljen.

Amerikai sajtójelentések szerint Florida 67 megyéjéből 40-ben már jelentkeztek tanárok és iskolai alkalmazottak, hogy részt vegyenek a fegyverviselésük feltételéül szabott 144 órás kiképzésen.

(MTI)

 

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2019. május 02. 13:21
Összesen 24 évig volt fegyver a kezemben, katonaságnál és sportlőtéren. Igen nagy felelőtlenségnek tartom ezt a megoldást, mert csak további tragédiákat okoz. Ha jól értem, akkor 140 órás "kiképzés" után kap fegyvert a tanár. Ebből elméleti 80 óra, 60 óra meg lőtéri gyakorlat. Gondolom. Nos, ez arra jó, hogy a raboló:-) lő a bejárati ajtóból, a tanár meg a katedráról. Középen meg a diákok, nem irigylem őket.
TCrown
2019. május 02. 11:45
“It needs but one foe to breed a war, and those who have not swords can still die upon them.”
Locomotive
2019. május 02. 10:38
Ezt már szeretem, ez egy tökös lépés volt. H jön egy ámokfutó diák, hogy kivégezzen 300 diáktársat, most már a tanár is lelőheti. Szerintem ez korrekt. Brutális, de faszom a liberális humanizmusba. Az USA még mindig vadnyugat, senkit ne tévesszenek meg a felhőkarcolók és a 59.495 dolláros egy főre jutó GDP. Friss, zabolátlan államról beszélünk, amit ugyan több, mint 200 éve alapítottak, de még nem érett, nincs identitása (nem is lesz).
öszödibeszéd
2019. május 02. 09:50
Siralmas, ez a humanizmuson alapuló nyugati civilizáció teljes csődje. (Persze a legrosszabb oktatás azért nyilván nálunk van a hazai pedagógusszakma szerint)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!