Ébresztő!

2019. április 30. 19:26

Vedd le azt a rohadt fülhallgatót, és figyelj ide!

2019. április 30. 19:26
Thürmer Gyula
A Szabadság

„Gyerekkoromban a Baross utcán katonazenekar vonult végig május elsején, hogy zenés ébresztővel tegye szebbé az ünnepet. Ne tessék fintorogni, nem a szocializmus találta ki! Így volt már Ferenc József idején is, és nagy kár, hogy máig sem állították vissza. Lehet persze, hogy nincs elég katonazenekar. Vagy csak nem akarják felébreszteni a magyar népet?

Szeretett népünk ugyanis alszik. Aki nem hiszi, álljon ki a Nyugati aluljáróba vagy a Blahára, ahogyan én is tettem az elmúlt két hétben, és rögtön elhiszi, amit mondok. Húsz ezer ajánlást kellett összegyűjteni az EP-választásokon való induláshoz. Megcsináltuk, túl vagyunk rajta, de azért hadd mondjam meg, hogy az egész folyamatnak semmi köze a demokráciához. A nagyok percek alatt összeszedik. Néha még egyes kisebbeknek is sikerül, ami önmagában is kérdéseket ébreszt.

Szóval, jó száz órát álltam az aluljárókban és figyeltem, ahogyan szeretett népünk alszik. Nem politizálok! Nem érdekel a politika! Talán ezt mondták a legtöbben, akik ugyanolyan alvajárók, mint azok, akik szó nélkül elmennek mellettünk. Alvajárók, hiszen akár érdekel a politika, akár nem, az életünk sok kérdése ott dől el. Ne támogass senkit, ne szavazz senkire, de ettől még nem teremtettél független világot! Lehet utálni a világot, de a megoldás nem az alvajárás.

Vedd le azt a rohadt fülhallgatót, és figyelj ide! Akartam mondani sok fiatalnak, de középkorúnak is, akik fülhallgatókkal a fejükön teremtenek maguknak egy virtuális világot. Az a világ nem létezik, az a világ nem ad neked munkát, megélhetést, családot, békét. Ott nincs semmi! De nem mondtam, részben, mert rohantak, részben meg úgy sem hallották volna.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lópitzi
2019. május 02. 09:05
Nyuszi Gyuszinak van egy jó tulajdonsága - igaz , Csermanek koponyáját tartja az ágya alatt - nem váltogatja politikai nézeteit. Gyusziról tudjuk Ő egy meggyőződéses bolsevik. Tudjuk mire számíthatunk nem úgy , mint Zazrivecz kutyaütő Vona esestében.
Agnieszka
2019. május 01. 09:50
Thürmerröl nekem az jut eszembe, h. 90 előtt, a NAGY vízlépcső elleni tüntetések idején őt küldték ki a párt és az akkori kormány megbízásából a szlovák elvtársakkal tárgyalni az építkezés fölgyorsításáról, mert ami elkészült, az biztosan marad majd. A terv végül is ebben az értelemben sikeres lett. Magyarország számára egyértelműen negatív, úgy mint egy, a bőséges vízellátáson alapuló tájegység pusztulása, területvesztés és a zsilipelés bekövetkezte károk a kavicsos meder alatti ívóvízkészletben. A zsilipeléskor az iszonyú erővel lezúduló vízből pl. a nehézfémek a zsilipelés által a homokos kavics mederben kivájt mélyedésben leülepednek és idővel a kavicsréteg alatti nagyon értékes édesvíz készlet is óhatatlanul szennyeződik. Azért ezt nem kellett volna. Amellett a mi szocializmusunk hagyta örökségként az újrakezdéshez a térségben legnagyobb államadósságot az ország nyakába.
illiberator
2019. május 01. 07:19
Egyetlen, az ellenzékből, akinek a nemzet is fontos. Azt hiszem, a a jobb oldali cseh Babis ilyen komcsikkal tudott kormányt alakítani.
Zsusztina
2019. május 01. 06:41
Meg az is érdekes, hogy a Kádár-rendszerben nem regéltek olyasmiről az elvtársak, hogy bezzeg a Ferenc Jóska is megünnepelte a munkások ünnepét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!