No pasarán

2019. április 30. 10:23

Győzni tudtak a szélsőséges, demokráciaellenes, Európa-ellenes törekvésekkel szemben.

2019. április 30. 10:23
Bauer Tamás
Facebook

„Sok jelszót skandál a tömeg, az első talán az általunk is  régről ismert No pasarán volt. A műsorvezető szerint a »nem törnek át« ezúttal a korrupcióra vonatkozott, de, hallgatva Sánchezt, nyilvánvalóan az is, hogy az autoriter törekvések nem törtek át a spanyol választáson. A szélsőjobboldali Vox párt ugyan bejutott a spanyol parlamentbe, de vele együtt sem tud a Néppárt és a Ciudadanos (Polgárok) parlamenti többséget szerezni. Európának és a világnak üzente a pártház erkélyéről a győztes pártvezető, miniszterelnök, hogy tudnak győzni az alkotmányosság, a jogállam, a demokrácia hívei, a föderatív Európa támogatói a szélsőséges, demokráciaellenes, Európa-ellenes törekvésekkel szemben.

A magyar néző arra asszociál, hogy Spanyolország négy évtized francoista diktatúrája után immár négy évtizede él demokráciában, parlamenti váltógazdaságban. És a magyar néző persze irigykedik. Ehhez képest az, hogy nem lesz egy párti kormány, mint az új spanyol demokrácia első évtizedeiben, amikor a Néppárt és a szocialisták váltakozva kormányoztak, hanem több párti koalícióra lesz szükség, másodlagos. Hogy milyen lesz most ez a koalíció, még nem tudni. A Szocialista Munkáspárt hívei a győzelem ünneplése során azt is skandálták, hogy »ne Riverával«, vagyis ne a jobbközép polgári párttal. Merthogy azoknak lesz 57 mandátumuk, velük két párti koalíciónak is lehetne parlamenti többsége, míg a szocialistáktól balra álló Podemos 35 mandátumra esett vissza, egy tiszta baloldali koalíciónak a katalán pártok támogatására is szüksége lesz a kormánytöbbség eléréséhez. A következő napokban majd eldől.

A második világháború előtt Spanyolország szegényebb volt, mint Magyarország. Ma pedig Spanyolország a sikeres felzárkózás példája, ahol sikerült megállítani az Európa-ellenes szélsőségesek előretörését. A Néppárt nacionalista alapról, a katalánokkal való kiegyezés szándékát támadva, a szélsőjobboldali Vox pedig e menekültek befogadása miatt támadta a kampányban a szocialistákat, és ők ilyen támadásokkal szemben tudtak nyerni. Ezért annyira fontos egész Európának a madridi No pasarán.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2019. május 01. 07:26
:))) Ez a "no pasaran" remek szlogen, csak azt nem értem, hogy a szoci-liberális-zöldek miért nem az EU határvédelem esetében skandálják? Mert ma ez a "frontvonal" nyitott, illetve illegálisan szabadon átjárható, viszont elkeserítő utóvédharcot folytatnak éppen a "mentőcsapat" ellen, a no pasaran felkiáltással. Ha valóra válik, hogy nem lesz áttörés, akkor valószinűleg az lesz a következő szlogenjük, hogy "segítség, győztünk", mert végük lesz, mint a botnak.
pensioner
2019. április 30. 20:05
Körömszalon kiadó!
Kup Lung
2019. április 30. 19:57
Én is üzenném Bauernek és csapatának (DK) : ------ 2019.05.26 Hungary : "No pasarán" .
Oldgóbé
2019. április 30. 18:13
Miket írsz te faszkalap???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!