Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Költözik az igazságügyi tárca

2019. április 25. 10:38

A kormány célja az ingatlanhasználat racionalizálása.

2019. április 25. 10:38

A kormányzat a minisztériumok elhelyezésének racionalizálására készül, így az Igazságügyi Minisztérium a Kossuth térről a Nádor utcába költözik – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint a kormányzati terv részeként a Miniszterelnökség Wesselényi utcai, bérelt irodaházában működő főosztályai a tárca Kossuth téri főépületébe költöznek. Ezzel párhuzamosan pedig az igazságügyi tárca – az épület felújítását követően – a Nádor utcába települ, melyből az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egyébként is távozni készült.

A költözések mögött a kormány által elindított bürokráciacsökkentés és ingatlanhasználati racionalizáció áll, melynek következő lépése az, hogy a dolgozói állomány elhelyezését újragondolják, mivel a kisebb állományi létszám kevesebb irodaterületet igényel a központi igazgatásban.

Az átszervezés keretében egyes, eddig bérelt irodaházakból kiköltözik az államapparátus, illetve a jelenleg még több helyszínen, de egy hivatalban dolgozók közös tető alá fognak költözni. 

Az intézkedés célja, hogy a minisztériumok elsősorban állami tulajdonú ingatlanokban, a Parlamenthez és a Várhoz közel működjenek így központosítva területileg a közigazgatást. A kormány ezen célból egy felmérést is készít az állami tulajdonú, eddig más célra hasznosított, de minisztériumi elhelyezésre alkalmas ingatlanokról.

A kormány által elindított program első lépése a miniszterelnök és hivatala Sándor-palota mellé történő költözése, a karmelita kolostor felújított épületébe.

A kabinet döntése értelmében a Belügyminisztérium az Országház utca 28–32. és az Úri utca 49–51., míg a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium a Szentháromság tér 6. szám alatt kap helyet, ott ahol a második világháborús pusztító ostrom előtt is működött a tárca. A Szentháromság téren álló épületet az eredeti tervek alapján rehabilitálják – írja a Magyar Nemzet.

(Fotó: MTI/Jászai Csaba)

 

 

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nannyó
2019. április 25. 11:04
"Az intézkedés célja, hogy a minisztériumok elsősorban állami tulajdonú ingatlanokban, a Parlamenthez és a Várhoz közel működjenek így központosítva területileg a közigazgatást. " Emlékszik még valaki? Néhány évvel ezelőtt azt az elképzelést lebegtették meg, hogy a minisztériumokat az ország különböző nagyvárosaiba szórják szét. https://index.hu/belfold/2014/06/11/videken_a_kormany/
kamasuka
2019. április 25. 10:48
Már csak az balliberálisoknak kellene a háború előtti helyükre kerülniük, és rendben is lennénk. Az EUs nettó hazaárulást pedig büntetni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!