Óvatos remények

„Regnálása utolsó két éve rá is ment a dagonyázásra a diplomáciai botrányok mocsarában, ezalatt pedig az egész világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy még azt is sokszor érdemes fenntartásokkal kezelni, amit kérdez. S hiába próbálta már önmaga által besarazott páncélját kisuvickolni, külföldön és belföldön is egyre inkább tűnt oroszellenes hős keresztes vitéz helyett afféle maszkírozott rablólovagnak. Az utolsó hónapokban aztán mindent bevetett, primitív osztogatással és ijesztgetéssel próbálta a legolcsóbban megvehető és átverhető szavazórétegeket maga mellé állítani.

Ez a stratégia azonban mindössze annyira volt elég, hogy Porosenko kiszorítsa a második fordulóból a hasonlóan rovott múltú Gázhercegnőt, Julija Timosenkót, és megalázó küzdelembe bocsátkozhasson a politikai élet abszolút újoncával, Volodimir Zelenszkijjel. Aki aztán brutálisan elverte őt. És ez sokat elmond az ukránoknak az elmúlt öt év politikájáról alkotott véleményéről, hogy a korábbi korrupt, orosz befolyás alatt álló oligarcharendszer ellenében a voksok ötvenöt százalékával új reménységként megválasztott Porosenkót öt évvel később a szavazatok hetvenöt százalékával verte agyon egy komédiás.

Porosenko számára még saját egykori hátországa, Nyugat-Ukrajna is elveszett, de hatalmas arányban szavaztak Zelenszkijre a magyarok is, akiknek – Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó barátsága ide, utolsó pillanatban belengetett nyelvhasználatbeli enyhítések oda – igazából már bármelyik másik opció szimpatikusabb volt a levitézlett Csokoládékirálynál.”