Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Emberi felelőtlenség áll a Notre-Dame-i tűzvész mögött?

2019. április 24. 13:40

A huszártoronyban lévő, szabálytalanul kiépített elektromos vezetékek is okozhatták a tüzet.

2019. április 24. 13:40

Ugyan még korai lenne kimondani, hogy emberi mulasztás okozta volna a tüzet, de egyes vizsgálatok azt állapították meg, hogy némely munkás – akik a tetőn dolgoztak – megszegték a nagyon szigorú dohányzási tilalmat – számolt be az AFP hírügynökség nyomán a Spiegel német hírportál szerdán.

Ezzel kapcsolatban az MTI párizsi tudósításában idézte Marc Eskenazit, a Le Bras Freres nevű cég szóvivőjét: „Igaz, hogy vannak munkatársak, akik időnként megszegik ezt a tilalmat, amit sajnálunk” – mondta a francia hírügynökségnek, aki hozzátette ugyanakkor, hogy „semmi esetre sem egy rosszul elnyomott csikk okozta a párizsi Notre-Dame tűzvészét”.

„A munkatársak elismerték a rendőröknek, hogy tényleg előfordult, hogy dohányoztak” – hangsúlyozta a szóvivő azok után, hogy a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap szerdán megjelent számában azt írta, hogy a nyomozók hét cigarettacsikket találtak a leomlott huszártorony körüli állványzat maradványain. „Tényleg tilos volt az állványzaton dohányozni. De a tiltást többé-kevésbé betartották. Viszont egy kissé bonyolult volt mindig lemászni (dohányozni), mert az időbe telik” – fogalmazott Eskenazi. Szerinte azonban kizárt, hogy ez a hanyagság okozta a tüzet. „Ha valaki próbált már tüzet gyújtani egy kandallóban, azt tudja, hogy egy fatörzsre dobott csikktől semmi nem történik” – mondta az illetékes.

A jól értesült hetilap megerősítette, hogy a katasztrófa okait vizsgáló szakértők úgy vélik, baleset történt, és azokat a tényezőket tanulmányozzák, amelyek együttesen hozzájárultak a tűzvészhez. Valószínűsítik, hogy a huszártorony állványzata liftjeinek elektromos szerkezetében keletkezett rövidzárlat állhat a pusztítás hátterében. Marc Eskenazi szerint viszont a szerkezetekkel „nem volt semmi gond”.

„Egyébként is messze voltak a huszártoronytól, már pedig azt már megállapították, hogy a tűz az építmény belső részéből indult” – hangsúlyozta a szóvivő. „A liftek sem lehetnek a tűzvész okozói” – tette hozzá.

A huszártorony harangjai okozták a bajt?

A székesegyház vezetői a Le Canard enchainének elismerték, hogy a templom padlásán – annak ellenére, hogy ezt tiltják a biztonsági előírások – voltak olyan elektromos kábelek, amelyekben keletkezhetett rövidzárlat. A huszártoronyban három harang volt,  ezekbe elektromos áramot vezettek a nagy harangok felújításának kezdetén 2012-ben. A tűzvész napján a harangok reggel 8, majd 9 órakor és a déli mise előtt megkondultak, majd délután 6 óra 4 perckor is, 12 perccel azelőtt, hogy a füstjelző először riasztott.

A több mint 850 éves gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, április 15-én a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület a legjelentősebb európai turistalátványosság, évente 13 millióan keresik fel.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mekgajver
2019. április 25. 16:42
Notre Dame
mekgajver
2019. április 25. 16:41
Pont a baromság e féktelen kinyilatkoztatása jellemzi ezt a f.szt bármilyen témában, amit érint, a társával, Magyaróssival együtt. Összemossák a szezont a fazonnal, miközben Európa erdős területei egyfolytában növekednek, a vadvilág burjánzik, több 100 évvel ezelőtti állapotába tért vissza, ezt összemossák a harmadik világ minden szarával, kivetítik az európai kultúra egyik emblematikus épületére a Notre Dam-ra és persze, hogy veszni hagynák. Idióta senkiházi mindkettő, ajánlom az oldalaikat, hogy tanúbizonyságát lássák az általam leírtaknak ezen a szövegen túl is.
yes_we_can
2019. április 25. 01:09
Azért azt ismerjük el,hogy a dohányos és a kutyás "érdekvédelem" aránytalanul erős!
Amondó
2019. április 24. 23:44
Mit lehet tudni a tető felújításán serénykedő szakemberekről? Állítólag tősgyökeres franciák már régóta nem kaphatók effajta munkára. A felújítással megbízott vállalkozás szóvívője "Eskenazi" névre hallgat, én meg hallottam már ennél franciásabban csengő nevet is. (Az "askenázi" szó hasonlósága csakis a véletlen csalfa játéka lehet.) A "Le Bras Fréres" cég címere tőrőlmetszett szabadkőműves jelkép, ld.: http://le-bras-freres.fr/ A liberalizmus lázában égő(!!!) országban persze a kőműves is csak szabadkőműves lehet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!