Párbeszéd: Törvénysértő módon kötötték meg a paksi szerződést

2019. április 23. 15:35

Jávor Benedek a megállapodás felmondására szólította fel a kabinetet.

2019. április 23. 15:35

Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje azt állítja, hogy a magyar kormány 2014-ben törvénysértő módon kötötte meg a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződést. Jávor Benedek a megállapodás felmondására szólította fel a kabinetet.

A politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy idén februárban pert nyert a magyar állammal és a Roszatommal szemben, aminek következményeként a Paks II. projektcégnek nyilvánosságra kellett hoznia a szerződéseket.

Jávor Benedek azt mondta, a dokumentumok alapos áttekintése után egyértelmű, hogy a szerződések nem feleltek meg a 2014-ben hatályos magyar törvényeknek. 2014-ben a nemzeti vagyon hasznosításával kapcsolatos szerződéseket csak akkor lehetett hivatalosnak tekinteni, ha azokat magyar nyelven írták meg és a dokumentumok elkészítésekor a magyar jogot kellett irányadónak tekinteni – emelte ki. A megvalósítási szerződéseket azonban angolul és oroszul írták, a résztvevő felek pedig a svájci jogot tekintették irányadónak – hangsúlyozta.

2015-ben egy utólagos törvénymódosítás lehetővé tette, hogy az ilyen típusú dokumentumokat angolul készítsék el, de ez nem változtat azon, hogy az aláírás pillanatában az angol nyelvű szöveg nem volt érvényes – nyomatékosította szavait. Hozzátette, a magyar kabinet a mai napig nem orvosolta azt a problémát, hogy az iratok a svájci jogot tartják irányadónak.

Jávor Benedek további komoly gondnak nevezte, hogy a szerződés preambulumában a kormány pályáztatás nélkül odaígéri az orosz félnek a jelenleg is működő Paks I. négy blokkjának a majdani leszerelési jogát.

A megállapodás nem kötelezi az orosz felet arra, hogy Paks II-t az új blokkok teljes üzemideje alatt ellássa alkatrészekkel – hangsúlyozta.

A politikust más témában kérdezték arról az uniós mandátumbecslésről, amelyik azt vetítette előre, hogy az MSZP-Párbeszéd három képviselői helyet szerez a májusi EP-választáson. Jávor Benedek azt mondta, elégedettek az előrejelzéssel, ők maguk is három mandátumra számítanak. Hozzátette, eközben azonban folyamatosan azon dolgoznak, hogy még több képviselői helyet szerezzenek.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2019. április 23. 20:11
És várja, hogy mindenki rá/rájuk szavazzon?! Szerencsétlen hazaáruló! Felszólít, feljelent.... hányan is vannak????
józan paraszti ész
2019. április 23. 19:03
Egy biológus aki a joghoz és az atomfizikához IS jobban ért mint néhány minisztérium. Mikor takarodik el valahová jó messzire az a tetű?
kitiltott
2019. április 23. 17:43
Kőjög a bolha f..án a pattanás
Anonymtalan
2019. április 23. 17:12
Egyél plutóniumot jávorszarvas!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!