Már egymillióan írtak alá a Fidesznek

2019. április 23. 14:58

Már 1 millió 150 ezren támogatják aláírásukkal Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállítására.

2019. április 23. 14:58

A legfrissebb adatok szerint már 1 millió 150 ezren támogatják aláírásukkal Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállítására – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hidvéghi Balázs, aki köszönetet mondott a támogató aláírásokért, jelezte: az aláírásgyűjtés nem áll meg, folytatják az emberekkel való közvetlen párbeszédet az előttük álló időszakban is. Aktivistáik az ország összes választókerületében a Fidesz standjainál várják mindazokat, akik szeretnék kifejezni a támogatásukat Orbán Viktor programja mellett – közölte.

A kommunikáció igazgató hozzátette: az emberekkel beszélve azt tapasztalják, hogy nagyon sokan egyetértenek a miniszterelnökkel és a Fidesszel abban, hogy Európát meg kell védeni, a bevándorlást pedig meg kell állítani. Az eddigi visszajelzések alapján különösen fontosnak tartják az emberek, hogy a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak – ismertette.

Szintén teljes egyetértés mutatkozik abban, hogy egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására, ha nem akarja ezt, valamint, hogy az uniós intézmények élére bevándorlást ellenző vezetők kerüljenek.

Ez a május 26-ai európai parlamenti választás tétje – rögzítette Hidvéghi Balázs, aki hozzátette: a Fidesz arra kér mindenkit, akinek fontos Magyarország biztonságos jövője, hogy támogassa a miniszterelnök programját a bevándorlás megállítására.

A kommunikációs igazgatót kérdezték Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetőjének keddi közléséről, miszerint feljelentik Orbán Viktor miniszterelnököt, mert a DK értelmezése szerint nem valósul meg a kormány egyéni nyugdíjszámlákra vonatkozó ígérete. Hidvéghi Balázs azt mondta: a Gyurcsány-Bajnai kormány volt az, amelyik elvett egyhavi nyugdíjat az idősektől, ez a kormány tette tönkre az országot, és ennek a korszaknak a végére már veszélybe került a nyugdíjak kifizetése is.

Arra a felvetésre, hogy Czeglédy Csaba felkerült a DK EP-listájára, azt mondta: Czeglédy Csaba ügyében több milliárdos költségvetési csalással összefüggő bírósági eljárás folyik, így valószínűleg a jelöltséggel már járó mentelmi jog lehet emögött.

Arról, hogy az EP illetékes bizottságának becslése szerint a kormánypártoknak 13, a Jobbiknak 3, az MSZP-Párbeszéd koalíciónak 3, a DK-nak és a Momentumnak 1-1 mandátuma, lenne az EP-ben, az LMP  ugyanakkor be sem jutna, azt mondta: minden előzetes becslés érdekes, de az igazán fontos döntés május 26-án születik meg a voksolás napján. Abban a fő kérdésben, ami a bevándorlásról, Magyarország és Európa biztonságáról szól, csak a kormánypártokra lehet számítani. A Fidesz-KDNP számára Magyarország az első, elutasítják a bevándorlást, erre építik programjukat.

Az ellenzék pártjaira nem lehet számítani, amikor az ország biztonsága, védelme a kérdés, ezt bizonyították az elmúlt években Brüsszelben, az EP-ben, és itt Budapesten is – mutatott rá. Az egymással állandóan civakodó ellenzéki pártokat és politikusokat egy dolog biztosan összeköti, mindannyian bevándorláspártiak – fűzte hozzá a kormánypárti politikus.

(MTI)

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ayylmao
2019. április 25. 07:30
Mi a lófaszt lehet még aláírni? Ők vezetik ezt a szemétdombot, hová gyűjtenek még aláírásokat?
rajgy
2019. április 24. 02:39
Még a Juncker is aláírt a Fidesznek! Így köszönte meg a Juncker, hogy Orbán nem rúgatta ki a hazug migránst a Real Madridtól, pedig a Bayer Zsolt biztosan mondta neki hogy: Nem volt "gáncsolás".
Bitrex®
2019. április 23. 21:56
Az ellenzéknek összesen nem jönne össze ennyi aláírás. Szavazója meg pláne nem.
3M..
2019. április 23. 21:03
Alighanem ez lesz megint minden idők legsikeresebb aláírás gyűjtő akciója. A múltkori már az volt, meg az összes az előtti is. Optimális esetben, legalább 470 millióan írhatják alá az íveket, pedig a gyűjtés még csak nemrég kezdődött. Santiagótól Asztrahánig, Kalkuttától Zirjanovszkig mindenki aláír. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!