Életében először Putyinnal találkozik Kim Dzsong Un

2019. április 23. 07:28

Vélhetőleg szerdán érkezik és péntekig marad majd Oroszországban.

2019. április 23. 07:28

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „hamarosan” Oroszországba látogat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon – erősítette meg a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden a Kreml erre vonatkozó korábbi közléseit. „Kim hamarosan látogatást tesz az Oroszországi Föderációban Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke meghívására” – közölte a KCNA anélkül, hogy pontosította volna, hogy a két politikus első csúcstalálkozóját hol és mikor tartják.

A Kommerszant című orosz gazdasági napilap több forrásra hivatkozva úgy tudja, Kim szerdán érkezik Vlagyivosztokba, ahol másnap a Távol-Keleti Szövetségi Egyetemen találkozik az orosz vezetővel. A lap hozzátette, hogy az észak-koreai vezető várhatóan péntekig marad Oroszországban. A Kommerszant emellett úgy értesült, hogy az észak-koreai vezetőt és feltehetően 230 fős delegációját szállító szerelvény szerdára virradóra fog átkelni az észak-koreai-orosz határon.

A Kremlhez közel álló, Izvesztyija című napilap jól értesült forrásra hivatkozva hétfőn jelentette, hogy Putyin és Kim találkozóját csütörtökön tartják Vlagyivosztokban, a Russzkij szigeten. A lap szerint Putyin a Pekingben pénteken és szombaton megtartandó Egy övezet, egy út nemzetközi fórumra tartva tesz majd kitérőt Vlagyivosztokba. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint a két vezető a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének és a regionális együttműködésnek a kérdéseit fogja áttekinteni.

A hétvégén megjelent orosz és nemzetközi sajtóértesülések szerint észak-koreai funkcionáriusok keresték fel a tervezett találkozó feltételezett helyszínét, a Távol-keleti Szövetségi Egyetemet, ahol egyébként április 24-én és 25-én „hivatalos küldöttségek látogatása” miatt szünetel majd az oktatás. Megfigyelők szerint Kim oroszországi vizitjével próbál külföldi támogatást szerezni gazdaságfejlesztési elképzeléseihez, miután a februárban Hanoiban megrendezett második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó sikertelenül ért véget és zátonyra futtatta a tárgyalásokat Washingtonnal a Phenjan által remélt szankciós enyhítéseket illetően.

Artyom Lukin, a vlagyivosztoki egyetem egyik professzora szerint a hanoi csúcs diplomáciai kudarcát követően Kim valószínűleg azt akarja megmutatni, hogy a világ vezető politikusai akarnak vele tárgyalni, s több választási lehetősége is van. „Kim nem akarja, hogy úgy nézzen ki, mintha túlzottan függene Washingtontól, Pekingtől, illetve Szöultól” – mondta Lukin. „Ami Oroszországot illeti, a Putyin-Kim csúcstalálkozó megerősíti Moszkva világhatalmi szerepét a Koreai-félszigeten. A találkozó Oroszország nemzetközi tekintélye szempontjából fontos” – fűzte hozzá az orosz professzor.

A két ország között már huzamosan szünetel a legmagasabb szintű kapcsolattartás. Putyin 2000-ben látogatott el Phenjanba. Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il páncélvonatán 2001-ben és 2002-ben Moszkvába, 2011-ben pedig Ulan-Udéba utazott el. A jelenlegi észak-koreai vezető még sosem lépte át az orosz határt.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2019. április 23. 10:03
Ha kell a rizs, akkor nincs mese! Első a rakéta és csak utána jön az ember.
Vainamoinen
2019. április 23. 09:34
Diktatorok egymas kozt.....
3M..
2019. április 23. 08:08
Minden bizonnyal ez az évezred találkozója! Sem egy Putyin-Trump, sem egy Putyin-Merkel találkozó a közelébe sem ért föl soha a két személyiség történelmi súlyának. Magyarországon, lélegzetvisszafojtva várjuk a két vezető tanácskozását. A legőszintébben bízunk abban is, hogy a közszolgálati televízió átveszi az orosz, vagy a csoszoni állami televízió élő egyenes adását, ahol a történelmi esemény azonos időbeli szem és fültanúi lehetünk. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!