Bíróság mondta ki: lehet szabad az idei Pride

2019. április 23. 15:44

A Fővárosi Törvényszék lényegében kimondta: idén bárhol lehet majd csatlakozni a Budapest Pride-hoz.

2019. április 23. 15:44
Diószegi-Horváth Nóra
Diószegi-Horváth Nóra

„Ahogy arról korábban a Mérce beszámolt: a rendőrség az idei Budapest Pride-ot ismét kordonok közé szorította volna. Csakhogy a felvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvány a TASZ segítségével bírósághoz fordult.

A Fővárosi Törvényszék pedig lényegében kimondta: idén bárhol lehet majd csatlakozni a Budapest Pride-hoz.

Az idei felvonulást (ami július 6-án a Kossuth térről indul majd) a szervezők időben jelentették be, Budapest Rendőrfőkapitánya azonban az elmúlt évek egyre fejlődő gyakorlata ellenére is úgy döntött, hogy a menetet csak akkor lehet megtartani, ha azt a »négy fal között tartják« – vagyis a gyűlés helyszíneit és útvonalát a rendőrség kiüríti, kordonokkal lezárja, és a résztvevők mindössze három (3!) ponton csatlakozhatnának a felvonuláshoz.

Ez már csak azért is hatalmas visszalépés lenne, ugyanis a tavalyi évben már jóformán a teljes útvonalon kordonok nélkül, szabadon vonulhatott a menet, így a szervezők is értetlenül álltak a szigorú rendőrségi döntés előtt.

Azt fontos kiemelni, hogy az utóbbi években folyamatosan csökkent – az ellentüntetések dacára – annak kockázata is, hogy a tíz évvel korábban történtekhez hasonló erőszakkal zavarják meg a felvonulást. Mindezekhez képest idén a főkapitány mégis bekeményített: kihasználva az új gyülekezési törvény adta lehetőséget, korlátozó határozatban írta elő a szervező számára a menetbiztosítás módját.”

 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2019. április 24. 15:43
Bíróság mondta ki: lehet szabad az idei Pride" naccerűűűűűű!
Megtalálta
2019. április 24. 10:31
Heteró menet kéne, formás csajokkal., nem ez a buziparádé.
1000bocs
2019. április 24. 09:28
Épp tegnap néztem egy leszbikus beszámolóját arról, hogy a transzlobbi éppen bezabálta és maga alá gyűrte a melegeket. Az LMBT felsorolásból a T igazából megsemmisíti a többit. Ha a gender és az identitás szabadon választott, akkor egy férfi aki transz és nőnek hívatja magát, kijelentheti hogy ő nő és leszbikus aki nőkkel akar kavarni. Mint az az elítélt, akinek most fut az ügye amerikában. Transznemű nőnek vallja magát a nemi erőszakoló férfi, és a bíróság ezt elfogadja függetlenül hogy nőket erőszakolt. ??? Nincs többé hetero és homo. Ennek vége. Női börtönbe kerül, ahol nőkkel erőszakoskodik. Most pedig törhetik a fejüket, hogy vagy berakják a férfiak közé azt aki nyilvánvalóan férfi és csak kamuból vallja magát transznemű nőnek - így viszont a média kicsinálja az ügyben szereplő tisztségviselőket. Vagy tovább hagyják, hogy a kamu transznő nőket erőszakoljon a női börtönben. Kedves Diószegi elvtársnő! Nektek annyi. Az általatok helyzetbe hozott nagy T kicsinál és ledarál. Átveszik a jól fizető helyeket alapítványoknál és intézeteknél, székekeket itt és ott - néhány év és nektek annyi. A net tele van olyan radikális feministákkal, akiket kitagadtak és ellehetetlenítettek maguk közül a transzik. Tehát miközben revolverezed a kitalált hülyeségeiddel a békés többséget akitől nem kell tartanod - jobb ha a hátad mögé nézel. Ott láthatod aki nemsokára elvágja a torkod. A "melegedésnek" vége. Nincs többé homo és hetero. És mivel mi nem állunk identitásharcban senkivel, a hetero emberek simán túlélik azt hogy a transz aktivisták "kicsinálják" a homokos aktivistákat. De nemsokára vagy transz leszel, vagy hozzánk jösz majd sírva támogatásért.
pepu
2019. április 24. 01:35
A Fővárosi Törvényszék pedig lényegében kimondta: idén bárhol lehet majd csatlakozni a Budapest Pride-hoz. Mármint Londonban, Berlinben, Bécsben meg a f..szom tudja melyik felvilágosult városban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!