Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Felfüggesztik együttműködésüket a tiltakozók a katonai vezetéssel Szudánban

2019. április 22. 09:42

Nem csillapodnak a kedélyek az afrikai országban az elnök bukása után sem.

2019. április 22. 09:42

Felfüggesztik együttműködésüket a szudáni tiltakozók a kelet-afrikai államban hatalmat gyakorló katonai vezetéssel, így növelve a nyomást az átmeneti katonai tanácsra, hogy az ország vezetését egy civil kormányzatnak adja át.

A tiltakozó mozgalmak egyik szóvivője a vasárnap Kartúmban tartott nagygyűlésen kijelentette, hogy a tömegtüntetések kiterjesztése mellett döntöttek, mert a katonai vezetés nem gondolja komolyan a hatalom átadását. Mint mondta, az átmeneti katonai tanács mindössze a régi rezsim folytatása, ezért nem ismerik el legitimitását, nem hagynak fel az ülősztrájkkal a védelmi minisztérium épülete előtt, s fokozni fogják a tüntetések intenzitását is.

Abdel Fattah al-Burhani, a katonai vezetés feje korábban bejelentette, hogy további tárgyalásokat igényel az ellenzék követelése, miszerint az ország vezetéséhez új tanácsot kellene alakítani a hadsereg mellett a civiltársadalom képviselőivel. A kormányellenes tüntetéseket szervező Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) nevű betiltott mozgalom pénteken jelentette be, hogy civil ellenkormányt, átmeneti tanácsot állít fel, amelyben a hadsereg képviselői is helyet kapnának. Az átmeneti katonai tanács politikai bizottságán keresztül folynak egyeztetések az ellenzéki csoportok és a szudáni katonai vezetés között.

„A politikai bizottsággal folytatott egyeztetéseink bár pozitívak voltak, úgy bánnak velünk, mint régen, ami arra ösztönzött minket, hogy függesszük fel a kapcsolatunkat vele” – közölte a  Szabadság és változás kiáltványának erői nevű tömörülés egyik vezetője. A Szabadság és változás kiáltványa egy 2019. január 1-én keltezett dokumentum, amely három fő követelést tartalmaz. Az első: Omar el-Besír – időközben megbuktatott – szudáni elnök és kormányának távozása. A második: egy demokratikus átmenetet biztosító nemzeti átmeneti kormány megalakítása. A harmadik: a békés tüntetők elleni erőszak megfékezése, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó törvények eltörlése, valamint a szudáni nép ellen bűncselekményeket elkövetők felelősségre vonása a helyi és a nemzetközi törvényekkel összhangban. A Szabadság és változás kiáltványának aláírói között 22 szervezet szerepel, élen a szudáni tiltakozók fő erejével az SPA-val.

A katonai tanács az után vette át Szudán kormányzását, hogy az országot 30 évig irányító Omar el-Besírt április 11-én a hadsereg eltávolította az ország éléről. Besír távozását december óta követelték tiltakozók az országszerte zajló megmozdulásokon. A tüntetéshullám azonban április 11-i eltávolítása óta sem csillapodott, mert a tiltakozók azt követelik, hogy a hadsereg adja át a hatalmat civil kormányzatnak. Az országot jelenleg egy úgynevezett átmeneti katonai tanács irányítja, élén Abdel Fattah al-Burhanival. A tanács azt ígérte, hogy két éven belül választásokat írnak ki.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2019. április 23. 23:37
Ez most Észak-Szudán vagy Dél-Szudán?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!