Zsidófigurát égettek húsvét alkalmából Lengyelországban

2019. április 21. 17:51

Középkori zsidógyűlölettel teli népünnepélyt rendeztek húsvét alkalmából – számolt be az antiszemita incidensről a Neokohn.

2019. április 21. 17:51

Súlyosan antiszemita motívumokat mutatott fel az a hétvégi rendezvény, amelyre egy dél-lengyelországi településen került sor húsvét alkalmából – számolt be az esetről a Neokohn. Mint írták, a rendezvényen a bibliai Júdás szerepét mutatták be Jézus halálának összefüggésében. Ahogy az ismert, a keresztény bibliai történet szerint Júdás árulta el Jézust, kiszolgáltatva őt a rómaiaknak.

Júdás ezzel az árulás szimbólumává vált, évszázadok óta rendeznek keresztény országokban olyan eseményeket, ahol erre hangsúlyosan emlékeztetik a publikumot. Ezek többnyire a középkorban gyakran voltak nyílt antiszemita rendezvények, amelyeken Júdást egy óriás bábuként jelenítették meg, rajta különféle feliratokat és üzeneteket elhelyezve.

A Times of Israel beszámolója szerint „a »Júdás, az áruló« feliratokkal ellátott, kalapja miatt ortodox zsidóra emlékeztető, nagy orrú figurát reggel kihelyezték a főtérre, majd napközben a helyiek gyerekekkel közösen szétverték és elégették a bábut”.

Összesen 365 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2019. április 22. 14:08
Jézust a zsidók gyilkoltatták meg a rómaiakkal - Júdás "hathatós" közreműködésével - tehát a zsidók Isten-gyilkosok a keresztény hit szerint. Ha Júdás nem árulja el Jézus tartózkodási helyét, nem fogják el és nem feszítik keresztre akkor Jézusból nem lesz áldozat és halálával nem lesz belőle az emberek Megváltója az eredendő bűntől?! Lehet, hogy Júdás egy "kidolgozott" terv szerint cselekedett?
Shlomo Morel, egy igaz ember
2019. április 22. 13:04
Az antiszemitizmushoz, azaz ártatlan, tehetséges emberekkel szembeni bűnbakkereséshez még zsidók sem kellenek.
Bokros Birka
2019. április 22. 13:01
Nem kicsi Mózes majma rólad, ha még nem esett volna le! Na gyere megkapod húsvét lévén, de nem nyálasan adni vissza! :D
zöldalma
2019. április 22. 11:47
Azt hittem a lengyeleknél értelmesebbek vagyunk, de látva a hozzászólásokat elképesztő tudatlanság uralkodik nálunk is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!