Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Felgyújtották Moszkvában Oroszország legnagyobb zsidó tanintézményét

2019. április 20. 09:29

A tanintézményben mintegy 60 hallgató, rabbi és vendég tartózkodott, akik a széder esti közös étkezésre érkeztek.

2019. április 20. 09:29

Ismeretlenek felgyújtották Oroszország legnagyobb zsidó tanintézményét, a moszkvai Tórát Hájím jesivát – közölte Mojse Lebegy rabbi a RIA Novosztyi hírügynökséggel péntek este.

A rabbi felhívta a figyelmet arra, hogy az incidens a judaizmus fő ünnepe, a pészah előtt történt. A tanintézményben mintegy 60 hallgató, rabbi és vendég tartózkodott, akik a széder esti közös étkezésre érkeztek.

Lebegy elmondta, hogy a kóser hús kamrája égett le. Olga Jeszaulova, a moszkvai főrabbi sajtótitkára az Interfaxnak nyilatkozva kifejezte reményét, hogy a rendvédelmi szervek hamar megtalálják az elkövetőket. Személyi sérülésről az esettel kapcsolatban hírügynökségi jelentések nem számoltak be.

Idén a pészahot, a tavasz, a természet újjászületésének ünnepét, amikor az a zsidók egyiptomi kivonulásról, a rabszolgaságból való szabadulásról is emlékeznek, április 19-én estétől 27-ig tartják.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CharlieBrown
2019. április 21. 12:13
Helyes! Reméljük, a világméretű pogromok nyitánya!
3M..
2019. április 21. 08:43
Nyilván önmerénylet lehetett. Tekintve a fontos dátumot, miszerint az állítólagos gyújtogatás épp a Führer születésnapján, április 20-án történt. Szebb Jövőt!
Bokros Birka
2019. április 20. 19:06
Őrizzük a lángot!
VESZ ÉSZ
2019. április 20. 16:18
Éhkoppon maradtak a zsidók,ezért természetesen a magyarok fizetünk,persze most is csak mi lehetünk a hibásak,mert még is csak egy magyar ember találta fel a gyufát.Megint sokba fog ez kerülni nekünk,mint mindig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!