Köröstárkány: száz éve történt a román vérengzés

2019. április 19. 16:02

A faluba 1919. április 19-én, húsvét nagyszombatján bevonuló román csapatok és félkatonai alakulatok Köröstárkányon 91 magyar polgári lakost, Kisnyégerfalván pedig 17 magyart lőttek le.

2019. április 19. 16:02

A lakosságot megtizedelő 1919-es román vérengzésre emlékeztek az erdélyi Köröstárkányon pénteken, a tragédia századik évfordulóján. A faluba 1919. április 19-én, húsvét nagyszombatján bevonuló román csapatok és a velük tartó román félkatonai alakulatok Köröstárkányon 91 magyar polgári lakost, a Fekete-Körös másik oldalán fekvő Kisnyégerfalván pedig 17 magyart lőttek le.

A megemlékezés a református templomban kezdődött, ahol Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke hívta fel a figyelmet az emlékezés fontosságára. Megjegyezte: az eltagadott, elfelejtett dolgok megbosszulják magukat, és mindig bántani fognak. A vérengzés emlékfala mellett pénteken, a magyar közösséget megosztó belső ellentét miatt, külön megemlékezést tartott az emlékműállító Pro Tarchan Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely a református egyházzal együtt emlékezett.

Helyettes államtitkár: A köröstárkányiak az emlékezés falának a megépítésével elzárták a félelmet és a gyűlöletet

Az utóbbi rendezvényen tartott beszédében Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára elmondta: az egykori áldozatok előtti közös főhajtás teszi a nemzeti emlékezet részévé a száz évvel ezelőtti tragédiát. "Nagypéntek alkalom szembenézni azzal, hogy életünk véges, és alkalom szembenézni azzal is, hogy a világban jelen van a gonosz. Ugyanakkor tudnunk és hinnünk kell, hogy nagypéntekre húsvét következik, van feltámadás" - jelentette ki Sölch Gellért. A helyettes államtitkár szerint a köröstárkányiak az emlékezés falának a megépítésével elzárták a félelmet és a gyűlöletet, mert nem akarják, hogy része legyen az életüknek, de sosem felejtik a történteket.

A Pro Tarchan Egyesület megemlékezésén felszólaló Csomortányi István, a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy értékelte: Magyarország száz évvel ezelőtti szétdarabolását a nyugati nagyhatalmak félelme okozta, hogy Magyarország esetleg erős versenytársukká válhat. Hozzátette: Köröstárkányon is kicsiben ez történt. A köröstárkányi magyarok azért váltak ellenséggé, mert szorgalmukkal, munkájukkal kiemelkedtek a környezetükből.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke felszólalásában úgy vélekedett, hogy leginkább a megosztottság veszélyezteti ma a köröstárkányi magyarságot, és azt kérte Csomortányi Istvántól, hogy engedjék át az egyháznak a megemlékezések szervezését, és szüntessék meg a megosztottságot. Csomortányi válaszában helyeselte, hogy induljon el erről párbeszéd, de - mint fogalmazott - "ne a színjáték kedvéért".

Három napi szabadrablás és gyilkolás

A belényesi medence magyar falvaiba azt követően vonult be 1919 húsvétján a román hadsereg, hogy a helyi lakosság által is támogatott Székely Hadosztály katonái feladták védelmi vonalaikat és visszavonultak. A román hadsereg alakulataival a településre a környező román falvakból verbuválódott félkatonai alakulatok is bevonultak, amelyek három napi szabadrablásra és gyilkolásra kaptak engedélyt. A vérengzésnek a Fekete-Körös két partján álló településeken összesen 108 magyar civil, köztük nők és gyermekek estek áldozatul. A köröstárkányi magyarok számára fájó emlék, hogy a környék román lakossága nem állt ki mellettük, amiként a szomszédos Várasfenesen történt.

A vérengzésről Köröstárkányon csak 1990 után szabadott megemlékezni. A helyi Pro Tarchan Egyesület 1999-ben állíthatott emlékfalat a református templom közelében, amelyre a vérengzés valamennyi áldozatának a neve és életkora felkerült.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citizen12
2019. április 19. 22:01
Nehéz lesz Romániának szembenézni a közelmúltjával, annak aljas és megdöbbentő mértékű magyarellenes kegyetlenkedéseivel. Pedig úgy tűnik, elérkezett az ideje, hogy feltáruljanak féltve őrzött, szégyenteljes titkaik. Néhány ilyen: - A II. VH utáni magyar lágerek (ld: "Erdély a hadak útján" c. kiadvány) - A Nagyszalonta elfoglalása után történt háborús bűnök (1944) (Uott) - Az 1956-os magyar forradalom utáni romániai megtorlások, melyek során megfélemlítették pl. az érmelléki magyar értelmiséget - magyar lelkészeket, főpapokat, orvosokat (pl. Sass Kálmán református lelkészt, Dr. Andrássy Ernő szülészt, a ferences harmadrend tagját) stb. ítéltek el koholt perekben sokévnyi kényszermunkára a Duna-delta mocsaraiba, sokan a börtönben haltak meg... (ld. Balaskó Vilmos: Élet a föld alatt)
balbako_
2019. április 19. 19:58
Ezekre emlékeznünk kell!
56október
2019. április 19. 19:27
Hogy is mondta Lucifer? “Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” Na, hát ebből látszik, hogy az oláhok milyen kevéssé kûlönböznek az ördōgtől.
Paskai
2019. április 19. 18:09
Az egyik szónok-megemlékező Csűry István securitate besúgó (Rosescu-Chis fedőnévvel) volt. Gyalázat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!