A Pentagon megerősítette az észak-koreai fegyverkísérletet

2019. április 19. 09:23

Az amerikai hadvezetés és a dél-koreai vezérkar arra a következtetésre jutott, hogy nem ballisztikus rakétáról van szó.

2019. április 19. 09:23

Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön megerősítette, hogy Phenjan rakéta fegyverkísérletet hajtott végre.Patrick Shanahan ügyvezető miniszter Washingtonban – az albán védelmi miniszterrel tartott tárgyalásai előtt – erősítette meg újságíróknak, hogy Phenjan nem ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet. 

Csütörtökre virradóra a KCNA észak-koreai hírügynökség jelentette, hogy Phenjan új típusú „taktikai” fegyvert próbált ki. Ám a hírügynökség nem részletezte a „taktikai” fegyver mibenlétét, csupán annyit írt róla, hogy „különleges módon” lehet irányítani és „nagy erejű robbanófejjel” rendelkezik. Az első kommentárok már csütörtökre virradóra megjegyezték: a „taktikai” jelző arra utalhat, hogy rövid hatótávolságú, és nem nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát teszteltek. Shanahan ezt erősítette meg. 

A Pentagon vezetője azonban nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Mint fogalmazott: „nem akarok kitérni hírszerzési jelentéseink részleteire, csak annyit mondhatok, hogy valóban nem ballisztikus rakétáról volt szó”. 

Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon a kísérletet a földön hajtották-e végre, vagy fellőtték-e a rakétát, Shanahan homályos választ adott. „Lehet azt mondani, hogy kilőtték, felbocsátották, tesztelték. Ezek szinonimák” – fogalmazott. A Pentagon ügyvezető irányítója leszögezte: a kísérlet semmiképpen nem befolyásolta az Egyesült Államok műveleteit a térségben.

Észak-Korea: ne Pompeo vezsse a tárgyalásokat

Phenjan csütörtökön azzal a követeléssel is előállt, hogy Washingtonban váltsák le Mike Pompeo külügyminisztert, mint az észak-koreai nukleáris leszerelési tárgyalások amerikai delegációvezetőjét, és helyette egy „kommunikációjában óvatosabb, érettebb” politikust nevezzenek ki főtárgyalónak. Az észak-koreai hírügynökség idézte Kvon Dzsong Gunt, a phenjani külügyminisztérium amerikai ügyekkel foglalkozó részlegének vezetőjét, aki azt hangoztatta: attól tart, hogy amennyiben változatlanul Pompeo vezeti a tárgyalásokat, akkor „rossz lesz a hangulat, és a tárgyalások újra megrekednek”. 

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője ezzel kapcsolatban megjegyezte: a minisztérium ismeri a sajtójelentést, és az Egyesült Államok továbbra is kész a konstruktív tárgyalásokra Észak-Koreával.

Valószínűleg nem ballisztikus rakétáról van szó

A dél-koreai vezérkar egyik, név nélkül nyilatkozó illetékese tudatta, hogy az amerikai hadvezetéssel arra a következtetésre jutottak, hogy nem ballisztikus rakétáról van szó. Elemzők szerint a fegyver kis távolságot tett meg alacsony magasságon, és valószínűleg rövid hatótávolságú, célkövető rakétáról lehet szó, amilyen például az Izraelben kifejlesztett Spike, amely 20 kilométeren belül vethető be páncélozott járművek és gyalogság ellen.

Észak-Koreát tiltott nukleáris fegyverkezése és ballisztikusrakéta-kísérletei miatt a nemzetközi közösség szankciók egész sorával sújtotta. Phenjan az elmúlt hónapokban, a washingtoni és szöuli közeledési kísérletek kezdete óta nem hajtott végre újabb kísérleti atomrobbantást, és nem lőtt ki ballisztikus rakétát.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2019. április 19. 13:08
Líbia, Szíria, Irak és Venezuela példájából okulva minden feltörekvő ország rájött végre arra, hogy a határait és a szuverenitását csak atombomba birtoklásával, vagy pedig a hadereje jelentős fejlesztésével őrizheti meg. Csoszon elnöke is tisztában van ezzel, emelett nekik is jár az önvédelemhez való joguk. Jól teszik ha a hadseregüket és az eszközeiket olyan szinre fejlesztik amelyek megfelelő elrettentő erővel birnak az ellenük esetlegesen orv támadást indítókkal szemben. Korea esetében ez a vélelem a múltból adódóan teljesen megalapozott. Szebb Jövőt! Szebb Jövőt!
Tatulus
2019. április 19. 11:10
Miből gondolja bárki is, hogy ez a mocskos diktátor megszelídithető? El kell pusztítani, mielőtt maga körül felperzsel mindent! Az USA nagyon téved, ha elhisz bármit ennek a sátánnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!