Katedrálistűz: Franciaország mellett a világ

2019. április 16. 07:07

Megszülettek az első pénzbeli felajánlások a katedrális újjáépítésére.

2019. április 16. 07:07

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szolidaritásáról biztosította a párizsi érseket és a francia katolikus közösséget a Notre Dame-ban kitört tűzvész miatt hétfő este. A levélben, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-hez eljuttatott, a bíboros azt írta: megrendülten értesült arról, hogy a nagyszerű párizsi Saint-Sulpice-templomot ért tűzeset után most, a nagyhét kezdetén a város főtemploma, a Boldogságos Szűz Máriának szentelt Notre-Dame áll lángokban.

Magyarország együtt érez Franciaországgal a párizsi Notre Dame székesegyházban kitört tűzvész miatt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn esti közleményében. A Facebookon is elérhető közleményben a magyar miniszter úgy fogalmaz: „A Notre Dame mindannyiunknak fontos keresztény szimbólum, vallási, kulturális jelkép, azt mutatja, kik vagyunk.”

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Twitter-üzenetében bátorságra buzdította a lángoló, „Európa büszkeségét jelentő katedrális” oltásán dolgozó tűzoltókat. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, percről percre követi az eseményeket, azt, „hogyan ejti zsákmányul” a párizsi Notre Dame-ot, amely – mint írta – az egész emberiség öröksége. Donald Tusk, az Európai tanács elnöke Twitter-üzenetében együttérzését fejezte ki Franciaországgal, és úgy fogalmazott, hogy a párizsi Notre Dame egész Európa katedrálisa.

Donald Trump amerikai elnök azt mondta, "rendkívül fájdalmas látni a lángoló székesegyház szörnyű képeit. Ez a katedrális a világ egyik legnagyobb kincse, kultúránk és életünk része, valószínűleg nincs hozzá fogható a világon". A tűzvész sújtotta Notre Dame "Franciaország és európai kultúránk jelképe" - jelentette ki Angela Merkel német kancellár. "Francia barátainkkal vagyunk" - írta a Twitter mikroblog portálon szóvivője, Steffen Steibert.

Szolidaritását fejezte ki a katasztrófa miatt Párizs népével Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Alberto Bonisoli, az olasz kulturális örökség és idegenforgalmi miniszter is. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter együttérzését fejezte ki a franciákkal, és hangsúlyozta: elszomorította a katasztrófa.

A világ katolikusai és ortodox hívői a franciák mellett

Ferenc pápa is kifejezte szolidaritását a franciákkal, és rámutatott: „lehetetlen figyelmen kívül hagyni a szent építmény hatalmas jelentőségét, amely a spiritualitás, a kultúra és az egyház erejét jelképezi immár több mint nyolc évszázada”.

A szentföldi katolikus egyház együttérzését fejezi ki a francia egyházzal – közölte Vadi Abu Nászir, a szentföldi katolikus egyház szóvivője. Gerd Bacher, a kölni dóm prépostja megdöbbenésének adott hangot a tűzvész miatt. Nyilatkozatában hangsúlyozta: „Együtt érzünk a katolikusokkal és minden franciával, együtt gyászolunk velük”. Ugyanerről biztosította őket a londoni Westminster-apátság is.

A párizsi Notre Dame leégése miatt érzett fájdalom közelebb hozza egymáshoz az ortodoxokat és a katolikusokat, egyben olyan jel, amelyet értelmezni kell – jelentette ki Nyikolaj Balasov esperes, az orosz ortodox egyház külkapcsolati osztályának helyettes vezetője.

Megszülettek az első felajánlások

Az egyik leggazdagabb francia család, a Pinault máris százmillió eurót ajánlott fel a helyreállításra. A család számos divatmárka tulajdonosa, de érdekelt a médiában, a borászatban is, valamint egyebek között a Christie´s aukciós ház tulajdonosa. Pinault felajánlásáról külön is írtunk.

Mellettük a japán kormány jelezte készségét arra, hogy hozzájáruljon a restaurálás költségeihez. Maga a restaurálás szakértők szerint évekig tarthatnak majd. Időközben több nemzetközi szervezet és ország vezető tisztségviselői, egyházi méltóságok együttérzésükről biztosították a franciákat a történtek miatt. A katedrális újjáépítésére az Egyesült Államokban is gyűjtést kezdtek. A GoFundMe adománygyűjtő oldalon több mint 50 kezdeményezést indítottak ezzel a céllal hétfőn.

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere a Twitteren azt írta, hogy nemzetközi donorkonferencián gyűjtenek pénzt az újjáépítésre. A találkozót előreláthatólag a párizsi városházán rendezik meg. Hidalgo jelezte, hogy Ile-de-France régió 10 millió euróval (3,2 milliárd forinttal) járul hozzá az újjáépítés költségeihez.

A francia profifutball-egyesület is felajánlotta segítségét. „A labdarúgóvilág aktivizálja magát, hogy pénzügyileg segíthessen a katedrális újjáépítésében” – mondta az egyesületet vezető Nathalie Boy de la Tour kedden.

Gérard Depardieu francia színész azt mondta: a leégett Notre-Dame iszonyú seb az egész városnak. Depardieu jelezte, hogy mielőbb visszatér Párizsba.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marula
2019. április 16. 14:39
És persze az elszigetelődött, diktatúrában szenvedő Magyarország mit ad Isten megint segít!
lynx
2019. április 16. 12:40
Nem lep meg, hogy Esmeralda férje mélyen a zsebébe nyúlt...
balbako_
2019. április 16. 11:39
Intő jel Európának, ha úgy tetszik az Isten ujja!
Vidėken újrakezdő
2019. április 16. 10:21
Küldjünk nekik pár biztonsági őrt is, őrizzék, ami megmaradt. Hogyan lehetséges, hogy egy műemléket, egy építkezést, egy idegenforgalmi objektumot nem védenek éjjel-nappal?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!