Az MSZP-Párbeszéd is leadta az ajánlásokat

2019. április 16. 11:41

Beigazolódott Tordai Bence jóslata, nem kapkodták el a gyűjtést.

2019. április 16. 11:41

Leadta az európai parlamenti (EP-) választáson történő induláshoz szükséges ajánlásokat a közös listát állító MSZP és Párbeszéd kedden. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, listavezető az ajánlóívek leadása előtt a Nemzeti Választási Iroda budapesti székhelyénél tartott sajtótájékoztatón elmondta, csaknem ötvenezer aláírást adnak le.

Hozzátette: csütörtökig folytatják az aláírásgyűjtést, mert nagyon sokan jelezték, hogy támogatni szeretnék „az egyetlen közös listát”. Úgy számolnak, hogy hatvanezer aláírást adnak majd le összesen – mondta.

Tóth Bertalan szerint a közös listáról az EP szocialista, valamint zöld frakciójába bejutó képviselők egyedül képviselik majd Magyarország érdekeit, hiszen a Fidesz elveszítette ezt a lehetőséget európai néppárti tagságának felfüggesztésével.

A pártelnök hangsúlyozta, a szociális Európáért, az uniós minimálbéréért, az uniós minimális nyugdíjért, a minimális családi pótlékért küzdenek, valamint azért, hogy a minimális egészségügyi szolgáltatásokat európai szinten szabályozzák.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője – aki a Mandiner munkatársának egy hete azt mondta, hogy nem fogják elsietni az aláírásgyűjtést – azt közölte: „a piros-zöld-koalíció” nagyon erős névsorral indul. Húzónév a listán Tóth Bertalan mellett Ujhelyi István, az MSZP és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője – tette hozzá. Az MSZP-Párbeszéd közös lista képviseletet nyújt minden egyes társadalmi csoportnak – mondta.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zod
2019. április 16. 12:44
Szanyi nem húzónév?! Egyedül maradtál Tibor.
nyugalom
2019. április 16. 12:41
Nagy mellény, kis eredmény!
villogókékfog
2019. április 16. 12:40
"Húzónév a listán Tóth Bertalan mellett Ujhelyi István, az MSZP és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője" Fekete Pákó, Dopeman, Havas Henrik, Boros-Bochkor stb., na ezek húzónevek, ezekkel a bohócokkal kampányoljatok, nem hazaárulókkal. Persze, attól függ mi a célotok. Remélem a pofára esés.
IV. Fawkes
2019. április 16. 12:40
"Húzónév a listán Tóth Bertalan mellett Ujhelyi István" Nyiiihaha - mondta Falus doktor lova erre :-DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!