Húsvéti akcióban az ellenzék: nem tojást vittek az MTVA-ba

2019. április 15. 13:51

Tordai Bence két társával együtt bejutott az MTVA épületébe, ahol harmadoltatná az intézmény költségvetését, másikuk állandóan az okostelefonját nyomkodja, a harmadik társuk pedig nem tudja, hogy az M3 nem megszűnik, csak az internetre költözik (vö. Vágási Feri az internetre megy).

2019. április 15. 13:51

Tordai Bence TizenX-es padawanjával bejutott az MTVA épületébe, és élőben közvetette azt, ahogy vendégével arról beszélget, mi lehetne egy jó közmédia feladata, és mindezt mennyiből kellene megtenni. Tordai szerint a jelenlegi  milliárd helyett ennek harmada lenne a megfelelő. Beszélgetőpartnere ezzel egyetért, de csak is akkor adná meg ezt a harmincmilliárd forintot az MTVA-nak, ha ők szóról-szóra beszámolnak az ellenzéki sajtótájékoztatókról (na hiszen, akkor lesz ám igazán szabad a média, ha az ellenzék szócsöveként fog működni a közmédia - a szerk.).

A tizenikszes fiatal ezzel egyetért, szerinte ugyanis fontos a fiatalok számára is, hogy független közmédia legyen, hiszen ők is néznek tévét (hopp, valószínűleg akkor tévét nézett a mobilján! - a szerk.).

Hármójuk akcióját megelőzően országgyűlési politikusok tartottak sajtótájékoztatót az MTVA épülete előtt, köztük Hadházy Ákos, akinek szinte harmadik lakcíme lesz a Kunigunda útja, valamint Varju László, akinek jól megismert szlogenjének, a „Kedves barátaim!” elhangzása után kezdődött meg az újabb ellenzéki akció.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2019. április 21. 16:15
Tordai, Hadházy, Varju. Szél, Mellár.... Van ma M.o.-on normális ember aki komolyan tudja venni ezeket a szánalmas, óvodás szintű embereket? Már nevetni sem lehet rajtuk, csak legyinteni, - már megint vergődnek a hülyék. Szél gyerekei milyen nagyok? Nincs bennük szégyenérzet az anyjuk miatt? Ja, hogy azt sem tudják ki az anyjuk? Segítünk gyerekek. Hadházy ágyasa.
Zsolt75
2019. április 16. 19:11
Ezt a kis pacalfejűt honnan akasztották le?
Jason Bourne
2019. április 16. 16:38
Csinos Varjún az a szvetter. Az asszonytól kölcsönözte?
Tiszafa
2019. április 15. 20:17
Szarháziak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!