Tulajdonosváltás a Népszavánál

2019. április 12. 14:34

Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben – nyilatkozta Puch László.

2019. április 12. 14:34

Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. veszi meg a Népszava kiadóját – közölte a lapot megjelentető társaság sajtóügynöksége pénteken az MTI-vel.

Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben – idézik Puch László eddigi tulajdonost, aki a kiadót 2016 óta a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta.

Felidézték, a három évvel ezelőtti tulajdonosváltás óta a szerkesztőség kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet volt újságíróival, a lap megduplázta példányszámát. Hétköznaponként mintegy 21 ezren, szombatonként pedig körülbelül 25 ezren vásárolják meg a Népszavát, amely „a napilappiac vezető szereplőjévé vált, hitelessége megkérdőjelezhetetlen, információit rendszeresen szemlézik”. Átalakult az online felülete is – a nepszava.hu érdemi szereplője lett a hírversenynek – írták.

Hozzátették: koncentrálni és bővíteni kellett a forrásokat, hogy ez megvalósulhasson. Ennek érdekében váltak meg a többek között a Szabad Földet megjelentető kiadótól, illetve a Népszava mellékletévé formálták a Vasárnapi Híreket, hogy a szombati lapszám színesebb tartalommal versenyezhessen a hétvégi olvasmánypiacon.

Puch László hangsúlyozta: az adásvétel nem ötletszerű döntés, korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot.

Leisztinger Tamás a közleményben megjegyezte: az, hogy megvásárolták a Népszavát, egyben értékválasztás is. Leisztinger Tamás kifejezt abbéli szándékát, hogy a lap a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szóljon és kiemelten kezelje a szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánják megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatják – jegyezte meg.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Venn
2019. április 14. 20:15
No, akkor az első leisztingeres népszara közölhetné. hogy mi lett a HB Westminsteres kötvényekkel. amit a kárpótlási jegyekért árult a szemét csaló!!! több ezer db hever a szemétdombon, (többek között az enyém is...……….) Jól meggazdagodott a kárpótláson, aljas(ok)!!
Harangláb
2019. április 12. 20:22
Soros is tolt bele pénzt?
Karbantartó9
2019. április 12. 18:24
Nem sokban különbözik a völkischer beobachtertől. Gyűlöletkeltő hazug szélsőségesek!
Peter8811
2019. április 12. 17:35
Nagy Imre bácsi is elkötelezett volt, főleg nyakban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!