Trump korábban méltatta a Wikileakset, most azt mondja, semmit nem tud róla

2019. április 12. 12:50

Igencsak megkopott az Amerikai Egyesült Államok elnökének memóriája.

2019. április 12. 12:50

A korábbiakhoz képest visszafogottan reagált Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának őrizetbe vételéről kérdező újságíróknak csütörtökön a washingtoni Fehér Házban Donald Trump amerikai elnök.

Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, Trump mostani reakciója élesen elüt attól, ahogyan a 2016-os elnökválasztási kampány hajrájában dicséretek özönével fogadta a WikiLeaks kiszivárogtatását. Az elnök, amikor Assangre-ról kérdezték annyit válaszolt, az ügy nem tartozik rá. Mint mondta, tudja, hogy „történt valami (az ausztrál férfival) kapcsolatban”. Hangsúlyozta, látta ami történt vele és az ügyben lesz döntés. Szerinte ez nagy mértékben az igazságügyi miniszter feladata lesz. Valójában nem tudok róla semmit – mondta az elnök.

Az AP ugyanakkor felidézte, hogy 2016-ban Trump lelkesen méltatta a Wikileakset, miután az oldal közzétette ellenlábasa, Hillary Clinton kampánystábjának ellopott elektronikus leveleit. A dokumentumok akkoriban, 2016 októberében, kerültek napvilágra, amikor megjelent az Access Hollywood című, elsősorban hírességekkel foglalkozó szórakoztató műsor titokban készült videofelvétele a The Washington Post című lap honlapján. A felvételen, amely egy 2005-ben készült beszélgetést rögzít, Donald Trump sértő és megalázó megjegyzéseket tesz nőkre, és a műsorvezető, Billy Bush egyetértően bólogat, és kiegészíti az elhangzott trágárságokat. Trump a botrány hatására bocsánatot kért, s kijelentette, hogy nem büszke az elhangzottakra, de az egész csak afféle „öltözői férfibeszéd” volt. 

Ebben a helyzetben jól jött Trumpnak és kampánystábjának, hogy megjelent John Podesta, a Clinton-kampánytörzs menedzserének
levelezése, ami nagy kárt okozott a demokrata pártiaknak. Trump akkor azt mondta, „Ez a WikiLeaks olyan, mint egy kincs”. „Szeretem olvasni a Wikileaksszet” – hangoztatta. Mintegy száz alkalommal beszélt erről, a republikánusok kampányközpontjában pedig ott függött  Assange plakátja.

Trump a későbbiekben egy alkalommal sem szólt aggodalommal a demokrata párti dokumentumok nyilvánosságra kerülésével kapcsolatban, azzal sem vádolta a kiszivárogtató portált, hogy olyan érzékeny, titkos amerikai kormányzati oldalakat hozott nyilvánosságra, amelyek miatt csütörtökön megvádolták Assange-t.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2019. április 12. 18:56
Hillary talán elnök lehet egy párhuzamos univerzumban, a quantum fizika elmélete szerint. Úgy látszik néhány kommentelő megpróbálja átlépni az idő-tér határát, amit élő embernek ebben az univerzumban még nem sikerült. Legfeljebb álmukban. ;)
hartnesz
2019. április 12. 17:39
Mint az USA elnöke mit kellett volna mondania?úgy mégis...
mucsay
2019. április 12. 17:17
trump nem is akar ura lenni a helyzetnek. csak a szájalás, azt mondjuk jól is csinálja.
Berecskereki
2019. április 12. 14:39
Assange mellé Hillary Clintont és John Podesta is oda kellene ültetni és elítélni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!