Schiffer és Lányi: Részvételi demokráciát a technokrácia helyett!

A Karátson Gábor Kör és az ELTE TáTK szervezésében negyedik alkalommal rendezték meg a Tanácstalan Köztársaság című vitaest-sorozatot. Az ökopolitika témájáról beszélgetett Lányi András filozófus, nyugalmazott egyetemi docens, illetve Schiffer András jogász, volt országgyűlési képviselő, az LMP mára pártból kilépett alapítója.

Az eseményt Lányi András előadása nyitotta meg: a filozófus először tisztázni szerette volna, hogy valójában mit jelent az ökológiai politika. Szerinte a válságjelenségek ellenére az utóbbi időben a téma iránti érdeklődés csökkent, a tömegek nem indultak meg a zöldpártok irányába.

„Az a gyanúm, hogy maguk a zöld pártok és ökopolitikai mozgalmak is elhitték, hogy nekik a környezeti katasztrófával kell foglalkozniuk, rászálltak a klímaváltozásra” – mondta.

belesimultak a fenntarthatóságról szóló diskurzusba. A fenntarthatóság egy olyan szó, ami elfedi a valódi célokat, mintha csak fenntartani szeretnénk, nem változtatni, „elfelejtettük, hogy mit akarunk mondani” – foglalta össze.

Ezek után példaként a brit és a nyugatnémet zöld párt alapító dokumentumait, korabeli könyveit hozta fel a ’70-es, ’80-as évekből. Ezek alapján világos volt, hogy nem a környezetet akarták megvédeni az embertől, hanem az embert akarták megvédeni az indusztrializmus hatásaitól – hangsúlyozta. Egy erősen innovatív politikai gondolat Lányi szerint soha sem a többséget célozza meg. Vagy senkit, mert mindenkihez akar szólni; vagy azokhoz szól, akik erre érzékenyek.

A zöldek a globális kapitalizmust szokták fő ellenségként megjelölni, ez kínosan emlékezteti az idősebb nemzedéket a proletár internacionalizmus eszméire. Akkor mi ebben az ökológiai? Ha se állam, se piac, akkor ezeknek semmi se jó – kérdezhetik.

A másik típusú ökológiai politika pedig mindent az önellátó független kis közösségekre alapoz. Ez egy politikán kívüli program, szűk keretek között próbálnak meg boldogulni. Ez felveti a kérdést: van-e szükség ökopolitikára?

A német Zöldek 1980-ban

Lányi rámutatott a magántulajdon és az óriásvállalatok közötti feszültségekre.

– emelte ki. A cégbirodalom másokkal való rendelkezést jelent, nem önrendelkezést, a tulajdon és az azzal járó felelősség itt értelmezhetetlen.

Az ökológiai politika nem tud más lenni, mint közösségelvű. Ebből a programból következik a decentralizáció és a helyi autonómia követelése. Ez a harmadik utas álláspont, emellett kell érveket felsorakoztatni, bebizonyítani, hogy ezt át lehet ültetni a politikába – szögezte le. Az ökológiai politika a közjó politikája. „Nem akarjuk, hogy mindenkinek jó legyen, mert az erőforrások szűkösségének, rohamos fogyatkozásának tudatában, csak azt akarhatjuk, hogy a fenntartható használati módok, az ennek megfelelő életformák élvezzenek előnyt.” Nem zöld diktatúrát akarunk, az értelmes egyet nem értés kultúrája a cél. Az a demokrácia, amit a zöldek akarnak, az lokális, részvételi és deliberatív. Meg kell tanulnunk tisztelni egymás véleményét, de készen kell állni, hogy adott esetben cáfoljuk a többség akaratát – jegyezte meg.

Előadása végén Lányi András elmondta:

Kifejtette, hogy az uralommentesség és a hagyományelvűség szerinte nem ellentmondásos.

*

Schiffer András

Schiffer András előadását azzal nyitotta meg, hogy a cím ellenére nem egy alkotmányjogi előadással készült, hanem az eddig elhangzottakat fogja körbejárni más oldalról. Mondanivalóját előzetesen négy pontban foglalta össze: a modernitás utáni demokrácia dilemmái, a nagyvállalatok támadása a demokratikus intézmények ellen, az európai parlamenti választások előtti demokráciadeficit, végezetül pedig a problémafelvetés konklúziója.

A történetet az eredeti illúziónál kell kezdeni:

Ez már a 19-20. század liberális demokráciáiban is illuzórikus volt. Az információ megoszlása egyenlőtlen volt, akinek pedig hatalma volt, gondoskodott arról, hogy ez így is maradjon. „Azt állítom, hogy ez már száz-kétszáz évvel ezelőtt is fikció volt” – jelentette ki.

A globális kapitalizmus kereteiben Schiffer szerint új kihívások érik a demokráciát. A globális nagyvállalatok, itt Magyarországon is, kivonulással tudnak fenyegetni, kényszeríteni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az illetékesség kérdését térben és időben is ki kell tágítani. Egy adott probléma érinthet olyanokat is, akik nincsenek például az adott országban, vagy még nem születtek meg. Rájuk is hatással vannak bizonyos káros jelenségek, mégsem szólhatnak bele azokba. Itt példának hozta a skandináv tavak savasodását, amelyért az angliai ipartevékenység felelős, a skandinávok mégsem avatkozhatnak bele az angol iparügyekbe.

A nagy világmagyarázatok a középkort követően a felvilágosodás után, amelyek a hagyományos legitimációs forrást adták a demokráciáknak, a 20. század második felére kimerültek. Marcuse annak idején már arról beszélt, hogy a technika és a tudomány veszi át az uralom legitimációjának funkcióit is.

„Azt hirdeti magáról, hogy valójában nem is ideológia, hiszen ő csak a szakértelmet segíti kormányra” – idézett egy korábbi kampányszlogent.

Schiffer András szerint a liberális demokrácia ellentmondásba kerül az erőforrások szűkösségével. Ez a modell az egyénre bízza a közjó megállapítását, de rá kell jönnünk arra, hogy a kölcsönös függőségek rendszerében élünk. Ebből a felfogásból következik a Lányi András által is említett, deliberatív demokráciában és autonóm kis közösségekben való gondolkodás – utalt vissza.

Szerinte globálisan a legnagyobb kihívás a nagyvállalatok támadása, ez marxista és ökológiai álláspontból nézve is a legfenyegetőbb veszély. A szabad kereskedelmi egyezményeket hozta fel példának. Ezek eleve a protekcionizmus felszámolására törekedtek, de ma nyíltan az a céljuk, hogy a nem vám jellegű kereskedelmi korlátokat lebontsák. Ebbe a kategóriába sorolható minden, ami a tőkével szemben az embereket, az erőforrásokat védené. Beszélhetünk itt munkajogról, környezetvédelemről, amelyek akadályozzák a tőkeáramlást és a nagy vállalatok profitszerzését.

– jelentette kis Schiffer András.

Az említett egyezményrendszereknek fontos eleme, hogy a részes államok úgynevezett befektető államok közötti vitarendező testületek, gyakorlatilag offshore bíróságok elé vihetik ügyeiket. Ezeken a fórumokon a nagyvállalatok vonják felelősségre azokat az államokat, amelyek megkurtítják a nagy cégek profitját. Nem bíznak abban, hogy az Európai Bíróság vagy a nemzetállamok bírósága igazságot tesz. A szabadkereskedelem, a nagyvállalati nyomulás és a tőkeéhség keresztezi a fejlesztő állam koncepcióját – összegezte.

Ezek után visszatért a nagyvállalatok által nemzetállamokra helyezett nyomás kérdésére. Megjegyezte: „ne csodálkozzunk, ha például egy félperifériális országban, nevezzük mondjuk Magyarországnak, a munka törvénykönyvét a Tesco vagy az Audi jogászai írják”. Ezen cégek felelősségre vonása pedig szinte lehetetlen – fűzte hozzá.

Végül megjegyezte, hogy nincsenek a szabadkereskedelmi érdekekkel egyenrangú intézmények a globális politikában, nincs egyensúlyi helyzet. Schiffer szerint

Ez egyben a korlátja is, amikor politikai integrációként kéne működnie. Az európai parlamenti választási kampányban is a legsúlyosabb vita szerinte a szabadkereskedelemhez való viszony. Erre példaként egy 2014-es esetet említett az egyik közbeszerzési törvény előkészítése kapcsán. Ekkor a helyi vállalkozókat előnyben részesítő javaslatát azért dobták vissza, „mert ezt Brüsszel nem engedi” – idézte fel.

Schiffer András előadása végén a lobbisták által kifejtett tevékenységekre hívta fel a figyelmet. A különböző transznacionális cégek egész pártcsaládokat vásárolnak. Szavai szerint

– fejtette ki. A liberális demokrácia válságát a populisták arra használják, hogy az intézményelvet bírálják, a krízisre személyközpontú megoldást és centralizációt javasolnak. Ezzel szemben az ökológiai politika a részvételre és a lokalitásra alapozza a demokráciafelfogását. „Az én felfogásomban az ökopolitika emberképe a környezetért felelős ember” – zárta gondolatait az expolitikus jogász.

Nyitókép: Schiffer András FB