Puzsér kiszáll az ellenzéki előválasztásból

2019. április 08. 10:44

Felfüggeszti a tárgyalásokat a budapesti főpolgármesteri előválasztásról Puzsér Róbert Karácsony Gergellyel, miután az MSZP–DK–Párbeszéd–Momentum négyes az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a budapesti választási együttműködésről.

2019. április 08. 10:44

Felfüggeszti a tárgyalásokat az előválasztásról Puzsér Róbert Karácsony Gergellyel, miután az MSZP–DK–Párbeszéd–Momentum az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a kerületi polgármesterjelöltekről, írja az Index. Ha Karácsony nem vonja vissza ezt a megállapodást, nem lesz előválasztás.

Az értesülést Puzsér kampányfőnöke, Zaránd Péter az Indexnek és lapunknak is megerősítette. Zaránd a következőket közölte a Mandinerrel:

„A szombati bejelentés csak az MSZP & co. deklarációja, ami az előválasztásról kötött megállapodásunk felrúgását jelenti:
- nem csupán az lmp-nek, hanem a centrumnak adjanak ajánlatot
- korrekt ajánlattal, korrekt megállapodás szükséges
- minden ellenzéki pártnak részt kell venni a koordinációban
- Puzsérnak - mint jelöltnek - is részt kell vennie a tárgyalásokon, ahogy azt Karácsony is teszi
Nem fogják a szocik minket szalámizni, kiállunk a minket támogató pártokért, és a centrumért!”

Bejelentés, felfüggesztés

Az MSZP–DK–Párbeszéd–Momentum négyes szombaton jelentette be a polgármesterjelöltjeit, amire a Jobbik, az LMP, illetve Puzsér Róbert eléggé felháborodva reagált. Borítékolható volt, hogy az ellenzéki térfélen elmérgesedik a viszony. Az Index cikkében azt írja, Puzsér Róbert és stábja vasárnap este jelezte Karácsony Gergelynek, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat vele, vagyis kilép az előválasztásból.

Karácsony és Puzsér pár hete ült ki közösen egy sajtónyilvános interjúra, ahol mindketten hitet tettek amellett, hogy az EP-választás után egy előválasztáson mérkőznek meg egymással. És a vesztes hajlandó visszalépni a győztes javára, hogy egyetlen ellenzéki álljon ki Tarlós István ellen.

Közben az is eldőlt, hogy Karácsony az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Szolidaritás jelöltje, míg Puzsért az LMP és a Jobbik támogatja. A Momentum úgy döntött, nem állít saját jelöltet, hanem hajlandó beállni a győztes mögé.

Az LMP nem állapodott meg

Ezek után jött a szombati bejelentés a polgármesterjelöltekről. Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum döntött úgy, hogy közösen indul az őszi önkormányzati választáson, és meg is nevezték, kiket indítanak a kerületek élén. Az összefogás felemásan sikerült, hiszen az LMP ugyan részt vett a tárgyalásokon, de nem állapodott meg a többiekkel, a Jobbik részvételének szükségességéről pedig nem volt, illetve nincs konszenzus.Az LMP mindvégig részt vett a tárgyalásokon, de végül úgy döntött, hogy nem ír alá semmit, majd az EP-választás után határoznak az együttműködésről.

Az Index szerint az LMP a következő ajánlatot kapta az MSZP–Párbeszédtől március végén: négy kerületben (IV., VIII., IX., XXIII.) a párt indíthat polgármesterjelöltet, a fővárosi kompenzációs listán befutó helyet kap, az egyéni választókerületekben pedig 35-re növelheti a mandátumai számát.

Ezt az ajánlatot nem fogadta el az LMP. Puzsérék sem tartják korrektnek, sőt, inkább nevetségesnek, hogy a DK több kerületben jelölhetne, mint az LMP. Emellett rossz döntésnek tartják, hogy a Jobbikot kizárják a megállapodásból, miközben a külső kerületekben biztosan erősebb a párt jó néhány szereplőnél. Puzsérék jelezték, hogy felfüggesztik a tárgyalásokat Karácsonnyal, ameddig Karácsony vissza nem vonja ezt a bejelentést, és újra nem nyitják a kerületi tárgyalásokat immár a Jobbik részvételével.

Karácsony Gergely egyelőre nem reagált.

Összesen 220 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
senkise alfonz
2019. április 09. 07:39
Az index.hu-ban olvastam: A HírTV-nek jelentette be Puzsér Róbert hétfő este, hogy csak az előválasztásból szállt ki, a főpolgármester-választásból nem: biztosan elindul októberben. !Puzsér a HírTV-nek telefonon kifejtette: a négy párt azért osztozkodott, "mert továbbra is a Fideszt akarják hatalmon tartani és önmagukat ellenzékben."" https://444.hu/2019/04/09/puzser-bejelentette-biztosan-elindul-a-fopolgarmestersegert Ehhez pofa kell. A szólás szerint bagoly mondja verébnek. Ha Puzsér valóban nem indul az előválasztáson, akkor ő a legnagyobb vakondok.
kurbitalis
2019. április 08. 18:44
Még mindig a miafaszért a jelölési cserealap? Karácsonyra már csak a köztársági elnök jelöltség vár, azt még nem célozta meg. Legközelebb a másik nagy TASZ-os Schifferrel mérkőzik?!
makapaka2
2019. április 08. 16:21
Szórakozzanak csak egymással Karigei és Puzsér, csak Budapestet ne tegyék tönkre főpolgármesterként! Bármelyikük győzelme rossz vicc lenne!.
Mich
2019. április 08. 15:13
Innentől külön bohóckodnak a neo-bolsik és a lipsi-nácik. "Nagyon vicces"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!