Újra lesújtott az ellenzék halálos karmája: az összefogás

2019. április 07. 14:01

2014 óta ugyanazt a dinamikát tapasztalhatjuk: felzúg az összefogás mantrája, és aki nem kíván benne részt venni, az áruló, az kormánybérenc vagy legjobb esetben is dilettáns szabotőr. Az erkölcsi érelmeszesedés most épp a Momentumot érte el, és ez még csak a választási tragikomédia nyitánya.

2019. április 07. 14:01
Constantinovits Milán
Mandiner

Ahogy arra az utóbbi hónapokban számtalan példát láttunk, az ellenzék sikerének nem a Fidesz, nem is a kormány beépített ügynökei állnak útjában, hanem az ellenzék saját maga. Emlékezetes, tavaly év végén a túlóratörvény ellen indult demonstrációkon hogy vált önmaga paródiájává a Jobbikkal kiegészült baloldal, majd jött a felejthetetlen helyesírás-gate. Most azonban sokkal komolyabb kihívás jelent megoldhatatlannak tűnő dilemmát: összefogni, nem összefogni vagy csak részben együttműködni a választási kampányban.

Úgy tűnik, jó válasz nincs, ez egy ördögi kör. 2014 óta ugyanazt a dinamikát tapasztalhatjuk: felzúg az összefogás mantrája, és aki nem kíván benne részt venni,

az áruló, az kormánybérenc vagy legjobb esetben is dilettáns szabotőr.

A különbség abban áll, hogy míg öt éve a baloldal pártjai közti együttműködés vált létkérdéssé, most a Jobbik, illetve a Momentum is belekerült a képletbe, és persze az LMP is rég feladta a semlegességi politikáját.

A Momentum, amely ars poeticája szerint a jövő formációjaként meg kívánja haladni 20. század pártjait, most deklarálta, hogy beáll a baloldali népfrontba. Ez azt jelenti, hogy a jövő politikustitánjai,

a kormányt, rendszert, galaxist váltani vágyó ifjak most Gyurcsánnyal és a szocialistákkal osztják le a képviselői helyeket;

Budapesten legalábbis biztosan. A mutatvány nem csupán azért meglepő, mert az LMP-nek is tíz év kellett ahhoz, hogy a deklarált tömbön kívüliségét lassan erodálja, hanem azért is, mert ez a lépés még a Momentum tagságának is hideg zuhanyt jelentett. Ahogy az Azonnali is beszámolt róla, a küldöttgyűlés tagjai, a párttagok csalódott levélben emlékeztették az elnökséget arra, hogy ez a különalku semmiféle konszenzuson nem alapuló, önkényes döntés. 

Természetesen láttunk már olyat, hogy egy demokratikus döntéshozatalt és átláthatóságot zászlajára tűző párt a legdurvábban hágja át saját szabályait – gondoljunk csak vissza az SZDSZ elcsalt elnökválasztására Kóka és Fodor közt. Úgy tűnik, a Momentum is fontosabbnak tartja az egyéni ambíciókat az elveknél.

Az eleszdéeszesedés, vagyis a morális érelmeszesedés pedig láttuk már, hová vezethet.

A helyzetet nehezíti, hogy Puzsér Róbert, aki mögött kikristályosodott az LMP-Jobbik szövetség, folyamatosan ekézi a szocialistákat, és a Momentumról is leszedte párszor a keresztvizet. Karácsony Gergelyt mondjuk nem is kell annyit bírálni, az impotens zuglói várospolitika, illetve a több mint szerencsétlen médiaszereplések épp eléggé kikezdték amúgy sem túl szilárd renoméját.

Puzséron viszont nem segít sem a Jobbik értékválsága, tökéletes kiüresedése, sem az LMP karaktervesztése és kétségbeesett útkeresése. Továbbá az sem növeli esélyeit, hogy az ígéretes spoilernek tűnő Sétáló Budapest-koncepcióról kiderült, hogy komolyan vehetetlen, Patyomkin-fal csupán egy valós városvezetési vízió helyett. Az összképet színesíti, hogy az egyébként mérhetetlen Liberálisok pedig lapunknak kijelentették, hogy a Jobbikkal nem, nem, soha.

Úgy látszik, nem akar oszlani a baloldali átok: sem együtt, sem külön nem jó, azonban újra bebizonyosodott, hogy

néhány kecsegtető pozícióért bármiféle artistamutatvány lehetséges.

Mindezek tükrében pedig továbbra is nehéz elképzelni, hogy a Fidesszel szemben bármiféle komolyan vehető erő állhatna szemben a helyhatósági választásokon.

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. április 08. 08:30
A baloldal ill. liberális oldal annyira-olyannyira ELVAKULT, hogy a kormánygyűlöleten ill. Orbángyűlöleten kivül úgyszólván semmilyen mondanivalója vagy programja nincs. ÉS MINDEZT A KÓROS JELLEGET ÖNMAGÁN(!) ÉSZRE SEM VESZI, SŐT! TEORETIKUSAI, POLITOLÓGUSAI, NAGYOKOS TUDÓSAI--MINT PL. A SZUPERTUDÓS KÉRI LÁSZLÓ-- SEM(!) HIVJÁK FÖL a fönti súlyos hiányosságra a figyelmet--alighanem azért, mert ők maguk sem látják ezt a bajt oly' súlyosnak. De még az is lehet, hogy ők maguk nagyonis lehet hogy látják, de segiteni nem tudván nem akarnak pánikot kelteni atekintetben, hogy: BESZART A HALOTT, BÜDÖS A RAVATAL! Ez kb. olyan jelenség és folyamat lehet, minthogy elképzelhető, ebben a pillanatban is közeledik a Földünkhöz egy hatalmasnagy METEORIT ÓRIÁS, amerllyel való végzetes és apokaliptikus összeötközésünk elkerülhetetlen.. SŐT! Mindezt nem kevés csillagász, fizikus, megfigyelő tudós pontosan látja, DE NEM SZÓL AZ EMBERISÉGNEK, NEM KÖZLI A VÉGZETESEN ESZKATOLOGIKUSON KÖZELGŐ KÖZELJÖVŐT: A BIZTOS ÉS KATASZTROFÁLIS PUSZTULÁSÁT A FÖLDI VILÁGNAK, MERT MINEK??? ELKERÜLNI ÚGYSEM LEHET, AZ ADDIG ELTELŐ IDŐT MEG UGYAN MIÉRT TÖLTSÜK TOTÁL PÁNIKBAN? Szóval ez az ellenzéki vészhelyzet valami hasonló lehet, vagy annak gondolom. Mert nem elég hogy ez az ú,n. "összefogósdi" egy TOTÁLCSŐD NEKIK--ez 2014-ben már bebizonyosodott, fényesen-- még bántják-gyengitik is egymást ész nélkül! És teszik mindezt anélkül, hogy észrevennék, hogy a vesztükbe rohannak--klaszikusan és világosan láthatóan. Nem, mintha különösebben sajnálnám őket, mert megérdemlik a sorsukat, de elképesztő ekkopra szellemi vakság ÉS NYILVÁNVALÓ DEMENCIA abban, amit művelnek sajátmaguk ellen(!!!)--AMI ÉPPENSÉGGEL A MI HELYZETÜNKET, A JOBBOLDAL HELYZETÉT KÖNNYITI MEG JELENTŐSEN, DE CSAK KÖNNYITSE! Csak csinálják.-csinálják szorgosan az "összefogásos elmebajukat"--majd meglátják, mi lesz belőle. De az is lehet, meg sem látják, ahogyan ezxerint nem "látták meg" 2014-es kudarcuk generálokát sem! Az ő dolguk....
Mich
2019. április 07. 23:48
összefogás = összefosás = befosás
Türelem
2019. április 07. 20:26
Siralmas az ellenzéki pártok körpanorámája. Fegyőr egyenesen riasztó, élőben és képen is, korábban már írtam, engem Edvard Munc, A sikoly című, elementáris félelmet gerjesztő képére emlékeztet. Zsidó liberálisok barna ingben. Nem ismeretlen, tessék olvasni László Károlytól, a nagy zsidó gondolkodótól, embertől. A Momentum, az LMP, de a Jobbik is sokáig akként pozicionálta, konferálta fel magát, hogy Ők azok, akik nem lógnak bele a piszkos bolsevik múlt mocsarába, Ők a tiszta új nemzedék, a másfajta raj, a nemzet megváltói. Ehhez képest mit látunk, ezek az ifjú megváltók is letérdeltek Gyurcsány lábai elé, aki feloldozta Őket korábbi nyilatkozataik bűne alól. Innentől kezdve az egyesült baloldal - 1948 - álarc nélküli megjelenéséről beszélhetünk. Elvtársak, nem kell félnetek, öleljétek át a Titeket tegnap még büdös kommunistázó, zsidózó jobbikosokat, a Titeket bunkó bolsinak tartó Momentum és LMP fiataljait. Hegyi Gyula, az MSZP hívő tagozatának vezetője imája sem volt hiábavaló, az MSZP-t az egy százalékos PM fogja megmenteni a szégyenteljes bukástól. taktikailag ez jó húzás, a biztos bukást majd Karácsony nyakába lehet varrni. Gyula! Gondoltad ezt, hogy nem maradt egyetlen vezetésre alkalmas személyiség a pártodban? Ilyen politikai prostituáltként kell kimúlnotok?
nyugalom
2019. április 07. 19:03
A nagy összefogás eredménye mindig összeveszés, átkozódás, árulás - ők már csak ilyenek, kommunisták!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!