Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

LMP-Jobbik: Elkeserítő látni, hogy az MSZP megosztja az ellenzéket

2019. április 06. 18:16

„Sajnáljuk, hogy a kapzsiság győzött az elvek felett” – olvasható az LMP, a Jobbik és a Sétáló Budapest közös sajtóközleményében, amelyben elkeserítőnek nevezik, hogy a Momentum részt vesz az MSZP,a DK és a Párbeszéd budapesti összefogásában.

2019. április 06. 18:16

A Jobbik és az LMP budapesti elnökei, illetve a Sétáló Budapest csapata szomorúan veszi tudomásul, hogy Budapesten az MSZP tudatosan az ellenzék megosztására játszik – olvasható a két pár és a mozgalom közös sajtóközleményében azzal kapcsolatban, hogy az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum szombat délután bejelentette: a legtöbb budapesti kerületben közös polgármester-jelöltet indítanak.

A közlemény hozzáteszi: „Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést.”

Az LMP és a Jobbik szerint „a ma bemutatott polgármesterjelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen éppen ők okozták kétharmadot, és számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal. Ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését.”

Mint írják: „elkeserítő látni, hogy ebben részt vesz a Momentum. A harminc évet nem lehet leváltani az olimpiát megszavazó Karácsonnyal, a zuglói parkolási botrányt eltagadó Horváth Csabával, az MSZP-vel és a DK-val. Azt gondoljuk, hogy a Momentum szavazói centrum szavazók, azt gondoljuk, hogy a Momentumnak a centrum pártokkal kellene együttműködnie, ahogy erre vidéken számtalan példa van. Sajnáljuk, hogy a kapzsiság győzött az elvek felett.”

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2019. április 07. 19:55
Javaslom, hogy egyesüljenek Árulók pártja néven. Mindent elárultak már, ami elárulható volt.
Esvány
2019. április 07. 19:54
"Egyedül a Fidesz alakította ki" Föntebb leírtam, hogy ez miért nem igaz. "nincs benne olyan szabály, ami ne neki kedvezne" Semmi sem kedvez a Fidesznek és semmi sem hátrányos az ellenzéknek, kivéve azt, hogy a Fideszre többen szavaznak a választók. De ez NINCS BELEÍRVA a választási törvénybe!!! Nyerhetne helyette bármelyik párt. De a bizalmat eljátszották. "az ellenzéké az lenne: "másképp csináljuk"" Köszönjük, ezt már ismerjük! Nem kérünk belőle. Háromszor elmondták a választók, nem volt még elég? Először valami ÉRTELMES programmal és hiteles emberekkel kellene előállni!
Newman
2019. április 07. 19:13
De miért osztaná?? Hát egyek vagytok igaz Ágnes !!!;))))
nyugalom
2019. április 07. 16:35
Nocsak, oda a női kvóta is, már kapzsiság is volt, van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!