Melegházasság: lazul a mormon egyház

2019. április 05. 07:15

A mormon egyházban többé nem számít hittagadásnak a homoszexualitás és az azonos neműek házassága.

2019. április 05. 07:15

A mormon egyházban többé már nem számít hittagadásnak a homoszexualitás és az azonos neműek házassága, az egyház ezentúl megkereszteli az azonos nemű párokat és az általuk nevelt gyermekeket is – jelentette be csütörtökön Dallin H. Oaks, az egyház elnöke.  A hivatalosan az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza nevet viselő mormon egyház vezetőjének bejelentése szerint az egyház tanításaiból törlik, hogy bűn a homoszexuális viselkedés és kapcsolat.       

Ezzel a döntéssel azt a 2015-ben hozott és a mormon gyülekezeteket megosztó szabályt szüntette meg az egyház, amely szerint az azonos nemű házasságban élő mormonok hittagadók, az egyházból kiközösíthetők, gyermekeik mindennemű vallási szertartásból – így például a keresztelésből vagy a névadó ünnepségekből – kitilthatók. 

A változtatást elemzők az egyházon belüli megosztottság felszámolására irányuló kísérletként értékelik, továbbá annak jeleként, hogy az új elnök szeretné az egyházat közelebb hozni a mai amerikai valósághoz. „Miközben nem változtathatjuk meg az Úr tantételeit, azt akarjuk, hogy tagjaink és politikánk figyelmezzenek azokra is, akik a halandó lét kihívásaival küszködnek. Csökkenteni akarjuk a napjainkban oly gyakori gyűlölködést és viszályt” – fogalmazott közleményében az úgynevezett Első Elnökség, a mormon egyház legmagasabb igazgatási testülete, amelyet három, az egyházban apostolnak nevezett személy vezet.

A közlemény ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy bár az egyház az azonos neműek házasságát továbbra is „komoly véteknek” tartja, de nem tekinti aposztáziának, azaz hittagadásnak. „Az erkölcstelen viselkedés, lett légyen szó akár heteroszexuális, akár homoszexuális kapcsolatról, azonos elbánásban részesül” – hangsúlyozták az egyházi vezetők.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza a hétvégén tartja országos konferenciáját.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. április 05. 15:18
Ajvé, már ők is? Pedig eddig a Family Search-ön csak ellenkező neműt lehetett választani, ha házasságot kell beírni :-)
Mezőbándi
2019. április 05. 15:10
Ez csak az MTI-ben dolgozó slepp szokásos szakmaiatlan fake news "híre", kb. az összes tényt tévesen írták le (pl. az egyház elnöke nem Dallin H. Oaks.) A tény az, hogy eddig, ha kiderült, hogy két azonos nemű ember polgári házasságot kötött, az ebben az egyházban a legsúlyosabb kategóriába ("hitehagyás") tartozott, és gyakorlatilag automatikus kizárást vont maga után. Innentől ez már nem jár automatikus szankcióval, csak lehetséges szankcióval, mert nem fognak olyan kiemelten foglalkozni vele, mint korábban. Ugyanakkor továbbra is megmarad súlyos véteknek az 1 férfi - 1 nő között kötött házasság keretein kívül eső nemi kapcsolat. Ez nem is lehet másként. Tehát mindössze annyi történt, hogy ez az egyház innentől nem különbözteti meg a szankciókat pusztán azon az alapon, hogy valaki minek nevezi a saját nem-házassági kapcsolatát. Hogy "élettársak", "szeretők", "friends with benefits" - vagy éppenséggel két azonos nemű ember egy polgári szertartás szerint "házastárs" lett - mindez egyházi szempontból érdektelen kategória. A lényeg, hogy tartják-e magukat az 1 férfi - 1 nő között kötött házasságon belüli nemi intimitás parancsolatához. Persze ezek csak a tények, az MTI nyilván jobban tudja, hiszen amit ők írtak, azt ők is találták ki.
koronaszepe
2019. április 05. 11:29
Csodálkozom, hogy a tudjukki neve még nem került elő. Elvégre a fia homokos...
szalard
2019. április 05. 11:27
A mormonok egy része a poligámiában hisz. Tehát náluk mostantól már 10 buzi is összeházasodhat egymással.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!