MKP: Adják vissza mandátumukat a himnusz betiltását megszavazó Híd-Most képviselői

2019. április 04. 20:44

A felvidéki Magyar Közösség Pártja petíciót indít, és arra kéri Andrej Kiska szlovák államfőt, hogy vétózza meg a magyar identitást romboló törvényt.

2019. április 04. 20:44

Petíciót indít, és vétót kérve Andrej Kiska szlovák államfőhöz fordul a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) annak a jogszabálynak a megváltoztatása miatt, amely nyilvános rendezvényeken csaknem teljesen betiltaná más országok himnuszának eléneklését, így a magyar himnuszét is – számolt be a párt vezetőinek csütörtöki sajtótájékoztatójáról a parameter.sk.

A pozsonyi törvényhozás március 27-én fogadta el az állami jelképekre vonatkozó törvény módosítását, amely nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozza más himnuszok eléneklését, amikor a helyszínen jelen van az érintett ország hivatalos küldöttsége.

„Harminc évvel a rendszerváltás után jutottunk el oda, hogy törvénnyel megtiltják himnuszunk eléneklését, s ezzel megtiltják identitásunk megélését is” – hangsúlyozta Menyhárt József, az MKP elnöke. A Most-Híd képviselőinek voksaira utalva kiemelte: rendkívüli súlyúnak tartja, hogy a jogszabályt magyar képviselők is megszavazták, ami precedens, hiszen az elmúlt száz évben nem volt példa arra, hogy magyarok által választott magyar képviselők akarják lerombolni a magyar identitást.

Az MKP elnöke bejelentette: felszólítják Andrej Kiska államfőt, hogy ne írja alá a kifogásolt törvényt, juttassa azt vissza a parlamentbe. Hozzátette: a törvény megváltoztatása érdekében petíciót is indítanak.

Az MKP elnöke felsorolta a pozsonyi törvényhozásba magyar szavazatokkal jutott azon képviselők nevét, akik a jogszabályra igennel voksoltak. 

„Felszólítjuk ezeket az embereket – nem biztos, hogy magyar képviselőként kell őket említeni –, hogy adják vissza képviselői mandátumukat” – jelentette be Menyhárt József.

A történtekre a Most-Híd közleményben reagált közösségi oldalukon. Ebben elismerték, hogy hibáztak, s azt írták: nem engedik meg, hogy a korlátozás életbe lépjen. Úgy fogalmaztak, „A hibát mielőbb orvosoljuk, a frakcióban pedig levonjuk a személyi konzekvenciákat”.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2019. április 05. 15:10
Pofon a szlovák képviselőknek "„Andrej Kiska államfő szeretné felkérni a kormánykoalíció képviselőit, hogy olvassák el, mire szavaznak, de még jobb lenne, ha már a törvény előkészítésének is nagyobb figyelmet szentelnének” – olvasható az elnöki hivatal által kiadott állásfoglalásban." https://ujszo.com/kozelet/az-allamfo-felkerte-a-koalicios-kepviseloket-hogy-legkozelebb-olvassak-el-mire-szavaznak
zoz
2019. április 05. 13:22
DACból Le kell játszani a meccs előtt az összes EU-s himnuszt! 1.Cseh 2.Német 3.Francia 4......... Csak DAC-ból. ;)
tóth mária
2019. április 05. 09:16
Az ember lánya nem kap levegőt, ilyen proli tempót még nem láttam!
Vakfolt
2019. április 05. 08:54
Bugár Bubu eltaktikázta magát. Senki sem vette be, hogy a távollétében történtekről nem tudott előre. Levonják a személyi konzekvenciákat? És? A törvény már jó eséllyel marad..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!