Biden családja miatt kellett távoznia a volt ukrán főügyésznek?

2019. április 03. 09:12

Ha bebizonyosodik, hogy a volt alelnök céges ügyeket kötött össze kormányzati szerepével, akkor annak messzemenő következményei lehetnek lapinformációk szerint a demokrata politikus elnökválasztási kampányára nézve.

2019. április 03. 09:12

Az amerikai sajtó kereszttüzébe került Joe Biden volt alelnök, a Demokrata Párt várható elnökjelölt-aspiránsa ukrajnai szerepvállalása. Több jobboldali portál és az amerikai közszolgálati rádió (NPR) vette át a washingtoni politikával foglalkozó The Hill című lapban még hétfőn megjelentetett cikket, amely szerint Biden esetleges 2020-as elnökjelöltségért folytatott kampányának rémálma egy ukrajnai szerepvállalása, illetve az annak ügyében már lezárt vizsgálat.

Két évvel azt követően, hogy távozott hivatalából, a volt alelnök tavaly nyáron külpolitikával foglalkozó szakértők előtt tartott előadásában hosszasan fejtegette szerepét abban, hogy évekkel korábban megfosztották hivatalától Ukrajna legfőbb ügyészét. Az előadásról videófelvétel készült, amely ezekben a napokban bejárja az amerikai szerkesztőségeket.

A videón jól látható és hallható, amint Biden 2016 márciusában – akkor még alelnökként – azzal fenyegette meg Petro Porosenko ukrán államfőt, hogy az Obama-kormányzat visszavonja az egymilliárd dolláros hitelgaranciát - és ezzel fizetésképtelenségbe taszítja az országot –, amennyiben nem távolítják el azonnali hatállyal Viktor Sokin legfőbb ügyészt. „Azt mondtam nekik: nem kapjátok meg az egymilliárdot. Én nemsokára elmegyek, azt hiszem, félórán belül távozom. És ha addig nem rúgjátok ki a főügyészt, akkor nem kapjátok meg a pénzt” – idézte fel előadásában a Porosenko elnökhöz intézett szavait Biden. Majd azzal folytatta: „kirúgták a gazembert! Félreállítottak valakit, aki addig nagyon is szilárdan állt a helyén”.

A Külügyek Tanácsában tartott előadásában Joe Biden kitartott amellett, hogy az egész fenyegetésről tudomása volt Barack Obama elnöknek is.  A The Hill mintegy féltucatnyi – meg nem nevezett – ukrán tisztségviselővel készített interjút, s valamennyien megerősítették Biden történetét. Igaz hozzátették: nem hat órát kaptak a főügyész eltávolítására, hanem Washington már hónapok óta nyomást gyakorolt ez ügyben Kijevre. A The Hill riportere megjegyezte: a történet elmesélésekor a volt alelnök kihagyott egy nem lényegtelen tényt, amelyről egyébként tudnia kellett. Azt, hogy a főügyész széleskörű vizsgálatot folytatott a Burisma Holdings nevű energetikai cég korrupciós ügyeiben. A gázipari cég igazgatótanácsában foglalt helyet Biden kisebbik fia, Hunter Biden.

A The Hill kiderítette: amerikai banki dokumentumok bizonyítják hogy Hunter Biden amerikai cége rendszeresen, havonta több mint 166 ezer dolláros átutalást kapott a Burismától, 2014 tavasza és 2015 ősze között. Joe Biden volt ekkor az Obama-kormányzat részéről az a tisztségviselő, aki az ukrán-orosz viszonnyal foglalkozott. Az amerikai riporter megkereste a kirúgott ukrán főügyészt is. Viktor Sokin írásban válaszolt a kérdésekre, és leszögezte, hogy a korrupciós vizsgálat során ki akarta hallgatni az amerikai alelnök fiát is. Sokin ugyanakkor hangsúlyozta: „szeretném kiemelni, hogy Ukrajnában alapelv az ártatlanság vélelme”.

Az ukrajnai ügyre eddig sem Joe Biden, sem a fia, sem a szóvivője nem kívánt reagálni. Hunter Biden szerepvállalása az ukrán gázcég igazgatótanácsában egyébként nem volt ismeretlen az Egyesült Államokban: 2015-ben a The New York Times című lap beszámolt róla.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2019. április 03. 16:09
Szétbarmolták a Közel Keletet, a közelben meg Ukrajnát. Ide Goodfriendet küldték - de itt nem vált be a buktatás. Ennyit a nagy demokratákról.
Google
2019. április 03. 13:19
Oh, szegeny Biden! Kicsit raborult a demokrata paravan - kell mas nagyon demokratanak a helye. Igy megy ez, lasd Medgyessi - Gyurcsany.
pollip
2019. április 03. 12:15
Sorosnak is van ukrán ügye.
mdave88
2019. április 03. 12:11
https://www.youtube.com/watch?v=y97LTqTYvwI
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!