Újabb száz kárpátaljai gyermek szűrését végezte el a Katolikus Karitász orvosmissziója

2019. március 28. 13:44

Az orvosmisszió idén ötödik alkalommal végzett szűrést a határon túl rászorulók körében szemészeti, fogászati és mozgásszervi betegségek tekintetében.

2019. március 28. 13:44

Újabb száz kárpátaljai rászoruló óvodás és kisiskolás szűrését végezte el a Katolikus Karitász orvosmissziója a múlt hétvégén – mondta az orvosmisszió vezetője az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában csütörtökön.

Vojcek László hozzátette: már ötödik alkalommal szűrtek a határon túl rászorulókat szemészeti, fogászati és mozgásszervi betegségek tekintetében. Hangsúlyozta: a szűrések nagy segítséget jelentenek a térségben, hiszen a kárpátaljai településeken élők egészségügyi ellátása megdöbbentően rossz. Példaként megjegyezte, bevett szokás, hogy fogorvosi ellátás esetén a beteg biztosítja – az előzőleg, saját költségére, gyógyszertárban megvásárolt – érzéstelenítőt.

Elmondta: az orvosmisszió tagjai a gyermekek és óvodások szűrésé mellett, – vérnyomás és vércukor tekintetében - felnőtteket is vizsgálnak, emellett nőgyógyászati rákszűrést is végeznek, továbbá az általuk vizsgált mozgásszervi betegeknek gyógytornászi segítséget is nyújtanak.

Közel két éve hozták létre karitász orvosmisszióját, azóta 2200 gyermeken végeztek szűrővizsgálatokat, ebből háromszáznál többesetben szemüveget, és ötszáz gyermek esetén egyéb gyógyászati eszközöket osztottak szét – ismertette Vojcek László.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!