Szijjártó: Afrika a jövő kontinense

2019. március 28. 07:36

A gazdasági együttműködést akkor lehet jól megalapozni, ha az az emberek közötti kapcsolatokra épül – jelentette ki a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában tartózkodó Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

2019. március 28. 07:36

Afrika a jövő kontinense, ehhez nem fér kétség – jelentette ki a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában tartózkodó Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

A miniszter közölte: az afrikai kontinensen megy végbe a globális növekedés jelentős része a következő időszakban. Amit néhány éve Kína jelentett a világgazdaságnak, azt a jövőben az afrikai kontinens fogja jelenteni. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a világ legerősebb gazdaságával rendelkező államok szinte minden afrikai országban jelen vannak, és próbálják megtalálni a maguk hasznát a gazdasági növekedésből.

Keresztény örökségünk közös védelmezése

Szijjártó Péter szerint nekünk, magyaroknak, saját lehetőségeink tudatában azt a néhány országot kell kiválasztani, amelyek készek az együttműködésre és különböző okoknál fogva jobban megértjük velük egymást.

Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a Zöld-foki Köztársaság is keresztény ország, amely komolyan veszi a keresztény értékeket, a keresztény örökséget. Az ország nagyra becsüli, hogy Magyarország is hasonlóan gondolkodik ezekről a kérdésekről, ezért van a két ország között egy alapvető szimpátia, amely biztosítja a gazdasági együttműködés megfelelő alapját – közölte.

A Zöld-foki szigeteken tett látogatás kapcsán közölte: Budapest most alapozza meg a két ország közötti együttműködés jövőjét azáltal hogy 35 millió euró értékben lehetőséget biztosít magyar vállalatoknak arra, hogy mezőgazdasági, illetve öntözési és vízgazdálkodási projekteket hajtsanak végre a nyugat-afrikai országban. Kifejtette: a Zöld-foki szigeteken köztudottan nehézségekbe ütközik a vízellátás, a magyar vállalatok pedig gyakorlatilag a tengervíz sótalanításával, valamint a szennyvíz feldolgozásával és kezelésével állítanak majd elő olyan vizet, amely alkalmas lesz a mezőgazdasági területek öntözésére.

Gazdasági vegyesbizottság

Magyarország emellett megnyit egy 15 millió eurós hitelkeretet az Eximbankban, amely már piaci alapú együttműködést tud finanszírozni –mondta a miniszter.

Hozzátette: annak érdekében, hogy a magyar vállalatok jogilag biztonságos környezetben tevékenykedhessenek a szigetországban, Budapest beruházásvédelmi, illetve a kettős adóztatást kizáró megállapodást köt Praiával. A gazdasági együttműködési megállapodás aláírásával pedig létrejön a gazdasági vegyesbizottság a két ország között, ami egy állandó platformja lesz a gazdasági jellegű megbeszéléseknek.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági együttműködést akkor lehet jól megalapozni, ha az az emberek közötti kapcsolatokra épül. Ezért Budapest évente tíz ösztöndíjat biztosít a zöld-foki hallgatók számára magyarországi egyetemeken. Emellett fontos kérdés a zöld-foki zenei és művészeti oktatás, amelyet a szigetországban a Kodály-módszerre alapoznak. Annak érdekében, hogy a Zöld-foki Köztársaságban a következő három évben minden zenetanárt kiképezzenek e módszerre, Magyarország 30 millió forintos finanszírozást nyújt.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti gazdasági együttműködés szorosabb legyen.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kerekperec
2019. március 28. 10:36
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter mindenféle fantasztikus hazug világmegváltó ötleteivel, pénzmosás szempontjából, a Zöld-foki Köztársaság fővárosába Praiában utazott. O1G utasítására. Célja, hogy az EU tól lopott pénzeket, avagy bűnözésből szerzett anyagi nyereségeket átutalva, tőkeként tüntesse fel, kamu féle gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználja, hogy ezzel leplezze bűncselekményekből származó pénzének forrását és a későbbi bezsebelését. ENNYI !
zakar zoltán béla
2019. március 28. 10:09
Adja az Isten!
m.hunor
2019. március 28. 09:37
Maliban kéne szólni,hogy ne tegyék tönkre a jövőt,pont mostanában gyilkoltak le két falut! De a többi ország sem jobb! Szerintem ezek a feketék jókat kacarásznak Szíjártón.
Vadakat terelő juhász
2019. március 28. 09:10
Zöld-foki Köztársaság . Az ország területe valamivel kisebb Győr-Moson-Sopron megyénél és 500 ezren lakják . Emmá döfi! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!