Betiltja a fehér nacionalizmus népszerűsítését a Facebook

2019. március 27. 21:41

Christchurch után lépett a közösségi oldal.

2019. március 27. 21:41

Betiltja a fehér nacionalizmust népszerűsítő és támogató tartalmakat a Facebook – jelentette be az internetes óriáscég szerdán.

Elfogyott a tolerancia

A döntés, amelyet a jövő héttől ültetnek gyakorlatba, a Facebook közösségi hálóra és az Instagram képmegosztó oldalra vonatkozik.

Az óriáscég közölte: a Facebook irányelvei már régóta tiltják a mások elleni, faji, etnikai vagy vallási alapú  gyűlöletkeltést. Ebbe mindig is  beletartozott a fehér felsőbbrendűség hirdetése. A cég azonban nem alkalmazta irányelveit a fehér nacionalizmust és a szeparatizmust népszerűsítő tartalmakra, mivel a nacionalizmust és a szeparatizmust tágabb értelemben értelmezte. Példaként az amerikai büszkeséget és a baszk szeparatizmust hozta fel, amelyek sokak identitásának részét képezik a Facebook szerint.

A közösségi hálót működtető cég azzal folytatta indoklását, hogy az utóbbi három hónapban a civil társadalom és a tudományos élet tagjaival folytatott párbeszéd nyomán arra a következtetésre jutott: a nacionalizmust és a szeparatizmust nem lehet érdemben elválasztani a fehér felsőbbrendűség ideológiájától és a gyűlölködő csoportoktól.

A Facebook leszögezte: a fehér emberek továbbra is kifejezhetik etnikai örökségük iránt érzett büszkeségüket, de a fehér nacionalizmus és szeparatizmus támogatását a közösségi oldal nem fogja tolerálni.

Élet a gyűlölet után

A Facebook a bejelentést tizenkét nappal az új-zélandi Christchurchben mecsetek ellen elkövetett merénylet után tette. Az elkövető, az ausztrál állampolgárságú, fehér Brenton Tarrant ötven muszlimot (köztük nőket és gyerekeket) gyilkolt meg. A merényletet a Facebookon élőben közvetítette.

 Az internetes óriáscég néhány nappal a merénylet után azt közölte, hogy a tömeggyilkosságot élőben megtekintő mintegy kétszáz ember egyike sem jelezte a videót a közösségi oldal moderátorainak.

A Facebook mesterséges intelligenciát használ és gépi tanulásra hagyatkozik a kérdéses tartalmak kiszűrésében, de felhasználóira is számít abban, hogy jelentsék a cég irányelveit megsértő anyagokat. A felhasználók jelentései emberi moderátorok elé kerülnek, akik eldöntik, mi legyen a kérdéses tartalmakkal. Emellett számítógépes felismerő programokat használ az erőszakot megjelenítő tartalmak felismerésére.

Mindazonáltal nem világos, hogy a jövőben a közösségi oldal milyen módon tudja kiszűrni a nem kívánt tartalmú, élőben közvetített videókat.

A Facebook szerdai közleményében erről is szót ejtett. Közölte: mindig is lesznek olyan emberek, akik megpróbálják majd kijátszani az oldal rendszerét, hogy gyűlöletet szíthassanak. Ezzel szemben úgy tudja felvenni a harcot, hogy folyamatosan fejleszti technológiáját, az irányelveit, és együttműködik a rasszizmus kérdésében illetékes szakértőkkel.

Az döntéssel kapcsolatban a Facebook bejelentett egy új gyakorlati intézkedést is. Ha valaki a fehér felsőbbrendűséggel kapcsolatos kifejezésekre keres rá a közösségi oldalon (pl. heil Hitler), azt automatikusan a Life After Hate (Élet a Gyűlölet Után) nevű civil szervezet honlapjára irányítja át a Facebook. A szervezet korábbi szélsőségesekből áll, céljuk segítséget nyújtani azoknak, akik a gyűlölködés csapdájába estek.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2019. március 28. 12:50
Olyanhoz valaki nem ért, hogy a facebook-belépés meg automatikusan egy gyorsan létrehozandó Life With Hate oldalra vigyen?
duzur
2019. március 28. 10:27
Létezik fekete nacionalizmus is ? Az hol és milyen? De remélem, hogy az iszlám propagandát is tiltja a facebook, mert az se éppen a béke kulcsa...
Zsoel
2019. március 28. 09:38
Anyád! https://cdn-images-1.medium.com/max/1600/1*CkvCnpmp0VoQTV91q5TWIA.jpeg
Karvaly
2019. március 28. 09:24
A Facebook is csak egy a sorban, itt van mindjárt Joe Biden, illetve Új-Zélandon is a "fehér felsőbbrendűséget" emlegetik. De miért van az, hogy nem a "faji felsőbbrendűség" ellen lépnek fel? A ballib fő identitását a rasszizmus elleni harc adja, és pont az ő definíciójuk szerint ha bármilyen entitást megneveznek negatív kontextusban, akkor az rasszizmus - nagyon egyszerű belátni ezt, csak csinálni kell hozzá egy oldalt a "fekete felsőbbrendűség" ellen tiltakozva. Azaz ott tartunk, hogy harcias antirasszisták, antifák lettek a legnagyobb rasszisták és antiszemiták. Remélem, hamar felszámolja önmagát ez a velejéig rohadt ideológia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!