Luka Modric: A magyarok jóval agresszívebbek és erősebbek voltak nálunk

2019. március 25. 11:13

Horvát lapok arról írtak a vasárnapi mérkőzés után, hogy a horvát válogatottnak össze kell szednie magát, ha ki akar jutni az Eb-re.

2019. március 25. 11:13

A budapesti vereség ki kell, hogy józanítsa a horvát labdarúgó-válogatottat, melynek össze kell szednie magát, ha ki akar jutni az Európa-bajnokságra – írta a Jutarnji List című horvát napilap a vasárnap 2-1-re elvesztett budapesti Eb-selejtezőről.

A lapnak nyilatkozó szakkommentátorok szerint a magyarok „megették” a horvátokat agresszív fellépésükkel. „Nagyon gyorsan meg kell ráznunk magunkat, és konszolidálódnunk kell" – hangoztatták. 

Luka Modric, a világbajnoki ezüstérmes horvátok kapitánya úgy nyilatkozott: „a magyarok jóval agresszívebbek és erősebbek voltak nálunk”. Úgy vélte: a magyar válogatott a fizikai erőnlétre tervezte játékát, számos átadással, és a támadások nagy részét ők vezették. Ez a hozzáállás pedig a végén győzelemhez vezetett, hangsúlyozta. „Gratulálunk nekik, fontos pontokat szereztek, és bonyolultabbá tették a helyzetet a csoportban” – közölte a csapatkapitány. 

Dejan Lovren, a Liverpool hátvédje szerint túl lazán álltak a vasárnapi meccshez. „A hozzáállásunk alapján még jó, hogy egyáltalán gólt tudtunk rúgni” – vélekedett. Mint mondta: a magyarok leckét adtak nekik agresszivitásból, ők pedig nem tudták megtartani a labdát. „A második félidőben jobbak voltunk, de már későn ébredtünk fel” – fogalmazott Lovren.

Mindkét játékos egyetértett abban, hogy ha ki akarnak jutni az Eb-re, el kell felejteniük a tavalyi vb-ezüstöt, és szembe kell nézniük az új kihívásokkal. 

A Vecernji List című, legolvasottabb horvát napilap Zlatko Dalic szövetségi kapitány nyilatkozatát taglalta. „Nem voltunk kreatívak, hiányzott az ötlet. Nem voltunk az az igazi horvát csapat” – vélekedett Dalic. Mint mondta, tudták, hogy nehéz lesz a kvalifikáció, a vereség pedig vereség, de még nem a világ vége. „Tisztában kell lennünk azzal, hogy ellenünk 200 százalékos teljesítményt akar nyújtani mindenki” – mondta a horvát szakvezető, majd hozzátette: „a világ második legjobb csapata a miénk, nincs idő panaszkodni, rá kell térnünk a győztes útra, és közelebb kerülni az Eb-hez.”

A legtöbb internetes portál csalódottságának adott hangot a horvátok vasárnapi játékát illetően. 

Az index.hr sportrovata azt írta: nem lehet tovább az ezüstérem mögé bújni, ez a válogatott még a vb-második csapat árnyékának sem nevezhető. 

A net.hr szerint teljes leégés volt a budapesti meccs, Lovre Kalinic kapus pedig „tragédiaíró”.

A legtöbb hírportál és sportkommentátor egyetértett abban, hogy a horvát kapus nem igazán nőtt fel a feladathoz.

(MTI)

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2019. március 26. 05:45
csodálatos volt meg minden. csüt csak csalódott voltam, de most ott tartok hogy szeretném személyesen egyenként felképelni a nagyszombati kezdőcsapatot. mer ki lehet kapni, nem arról van szó, de hogy egy meccs alatt ne legyen 3 egymást követő jó passzunk... mi kell ezeknek hogy játszanak? érti ezt vki? ilyeneket tudnak és nem fogunk kijutni az eb-re, mert vesztünk a feröer meg a lettek meg ilyenek ellen. a francbamá.
rollotomasi
2019. március 25. 21:39
Gratula a fiúknak, a Horvát válogatott megnyilvánulásai előtt pedig le a kalappal! Rég láttam ennyire szimpatikusan viselkedő vesztes csapatot, pedig világsztárokkal van teletűzdelve a cserepad is!
catalina9
2019. március 25. 17:57
libsi gyásznap...
balbako_
2019. március 25. 16:10
Először is ez az ember igazi sportember! Másodszor a magyar futball elérte az európai középmezőnyt, de a sok vereség miatt nincs meg az önbizalom. Dárdai volt az első aki képes volt szakíttatni ezekkel a beidegződésekkel és sikert is tudott felmutatni. Rossi is úgy áll a dologhoz, hogy ez nem szűken vett szakmai kérdés, hanem lelki, pszichológiai. És ez a jövendő sikerek alapja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!