Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Fanatikus harcosok állami gyógykezelésen

2019. március 22. 08:12

„A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.” (Albert Einstein) – Ez a gondolat jutott eszembe, amikor az osztrák származású dzsihadista történetét olvastam.

2019. március 22. 08:12
Horváth József
Magyar Nemzet

„Azad Göktas 27 éves férfi, aki az ISIS-ben az Abdul Kadir mozgalmi nevet vette föl, török családban született, Ausztriában nevelkedett. 2010-ben sorkatonai szolgálatra vonult be az osztrák hadseregbe, ahol elsajátította a kézifegyverek használatát és alapszintű harcászati kiképzést kapott. Ezt követően 2013-ban Szíriába utazott, és csatlakozott az Iszlám Államhoz. 2014-ben megsebesült, ezért hazatért Ausztriába. Lőtt sebét egy osztrák állami kórházban ellátták, majd gyógyulását követően egy évre visszamenő­leg (!) fölvette a munkanélküli-segélyét, és visszatért a szíriai harctérre.

Egy évvel később, 2015-ben, az osztrák hadsereg a személyét veszélyesnek minősítette, ezért megtiltotta, hogy tartalékosként behívják, de erről »elfelejtették« értesíteni a biztonsági szerveket. Ezért aztán csak 2016-ban adtak ki ellene nemzetközi körözést. Mindez alatt Abdul Kadir az ISIS zászlaja alatt harcolt, egészen 2019 februárjáig. Akkor fogságba esett, ahonnan videóüzenetben kérte, hogy visszatérhessen »hazájába«, Ausztriába. Heinz-Christian Strache alkancellár vizsgálatot sürgetett az ügyben a hatóságok felelősségének megállapítására.
Mint cseppben a tenger, úgy van benne ebben a történetben Nyugat-Európa jelenlegi helyzetének szomorúan nevetséges lenyomata. Mert ne higgyük azt, hogy egyedi esetről van szó.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2019. március 23. 06:28
Olvasom, olvasgatom ezeket a híreket, s csak egy dolog jut eszembe bambán bámulva a falat: A végidőket éli Európa. Nincs visszaút. Élvezzük az életet amíg lehet, tegyük meg amit még lehet - de konyec filma.
Akitlosz
2019. március 22. 19:49
Magyarországon, aki nem veszi fel időben a munkanélküli segélyét nem kap egy fillért sem utólag, akkor sem, ha korábban járt volna neki.
Akitlosz
2019. március 22. 19:39
"osztrák származású Azad Göktas" A nénikéjét se nézze hülyének!
néhai Ch.Pilot
2019. március 22. 19:04
Vasfüggönyt, aknazárat az osztrák határra! Amíg még annak hívják azt az országot, és nem a Nyugat-európai Fundamentalista Kalifátus Legkeletibb Tartományának. Mert akkor már késő...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!