Felhőben

2019. március 22. 15:50

Közeledik az önkormányzati választás, az állam is szelídebb arcát próbálja mutatni a települési hivatalokkal szemben.

2019. március 22. 15:50
Gulyás Erika
Népszava

„Csendben lapozhatnánk is, ha az engedmény nem a folyamatos hibákat akarná elfedni, és a hangos tiltakozásoknak elejét venni. Mert ez a felhő alapú központi adatbázis, amihez idén januártól minden magyar településnek csatlakozni kellett, talán még soha, egyetlen napig sem működött zökkenőmentesen az egész országban: azok a közszolgák, akiknek 2008 óta egy fillér béremelést nem adott a mi adóforintjainkból a kormány, csakis éjszaka és hétvégén tudják normális sebességgel feltölteni az elvárt anyagokat.

Szakszervezeti nyomásra szerencsére azt megengedi az állam, hogy saját iparűzési adóbevételeikből a helyhatóságok valamennyit emeljenek a hivatali dolgozók fizetésén, de ki tudja meddig. Az ASP rálát minden fillér befizetésre és kiadásra, már nincs a települések életének olyan szelete, ahol nem azt mondja a kormány: fizesd saját zsebből, ha tudod. Megnézem a könyvelésed, és azt látom, a költségvetésed 13. során még lehetne kicsit faragni. Oldd meg valahogy, és mindjárt kisebb kiegészítést kell adnom a központi keretből. Senki nem tudja, mikor jön el a pillanat, amikor egy tollvonással harmadolja, megfelezi az állami pénzből fizetett hivatalnoki létszámot a belügyi tárca, s ha nem tetszik, le lehet húzni a rolót.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. március 23. 16:32
"Közeledik az önkormányzati választás, az állam is szelídebb arcát próbálja mutatni...." Neked is szelíd arcod lett a Népszavánál, mint a vadlónak.
Volo
2019. március 23. 13:35
De, te liba a szokásos acsarkodó arcodat mutatod!
zakar zoltán béla
2019. március 22. 18:59
hhhhhhhhhhhhhhhhhhhhheeeeeeeeeeeSSsssssssssssssssss
néhai Ch.Pilot
2019. március 22. 18:50
"... akiknek 2008 óta egy fillér béremelést nem adott a mi adóforintjainkból a kormány..." Ha meg adott volna, akkor amiatt sikoltoznál. Na jól van, cica, mars vissza a sarokba, és játszadozz a pamut gombolyagoddal! Az ténykedésed is van ilyen giccses, mint ez az írásod. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!