A Fidesz sorsáról döntenek az EPP-ben

2019. március 20. 07:15

Az Európai Néppárt szerdán szavazhat a Fidesz kizárásáról vagy tagságának felfüggesztéséről. A Magyar Nemzet összeállításában azt írja: a közgyűlésen Orbán Viktor is felszólal, és határozottan kiáll a Fidesz eddig is hangoztatott, a migrációt elutasító és a keresztény értékeket védelmező álláspontja mellett.

2019. március 20. 07:15

Szerdai írásában a napilap arról ír: a Fidesz kizárásáról vagy felfüggesztéséről is szavazhat az Európai Néppárt (EPP) a közgyűlésén, ahol Orbán Viktor miniszterelnök a magyar kormányzó párt delegációjának vezetőjeként jelen lesz, itt információik szerint „markáns beszéddel készül”, ismét határozottan kiáll majd az eddig is képviselt álláspont mellett.

Ennek lényege, hogy a migráció elutasításában és a keresztény értékek védelmében a Fidesz nem köt semmilyen kompromisszumot. Úgy tudjuk, az EPP elnöksége csak az utolsó pillanatban dönt arról, hogy a ma délután kezdődő ülésén milyen szankciót bocsásson szavazásra.

Úgy vélik, a legvalószínűbbnek a Fidesz ideiglenes, néhány hónapos felfüggesztése tűnik, ami azonban kormánypárti forrásaink szerint a kizárás előszobája, ez pedig elfogadhatatlan lenne. A szankció az európai parlamenti választásokig vagy akár valamivel tovább, fél évig is eltarthatna, és a néppárt több feltételt is szabna a Fidesznek.

Kedden Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke a német Die Weltnek arról beszélt, hogy a Fidesz még soha nem állt ilyen közel a szakításhoz az EPP-vel. Ugyanakkor hozzáfűzte, ha valóban komolyra fordulnak a dolgok, azzal mindkét fél sokat veszíthet. Közben Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő szintén kedden azt hangoztatta, hogy a Néppártnak „végre meg kell kezdenie az etikai nagytakarítást, és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához”.

Összesen 282 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2019. március 20. 20:54
Eltünt itt egy cikk a mai EU-s döntésröl, kommentárokkal együtt. Vajon miért?..
Julismama2
2019. március 20. 13:36
Gulyás Gergely: A Fidesz akkor tud az Európai Néppártban maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, de tagságának felfüggesztésére sem kerül sor – mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a párt alelnöke. Gulyás Gergely hozzátette: a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a Néppártot.
Julismama2
2019. március 20. 11:00
A Fidesz sorsáról? Szerintem nem. Weber és a Néppárt sorsáról döntenek. A Fidesz köszöni szépen jól van. Kérdés hogy délután Weber és a Néppárt hogyan lesz..................
kálmi
2019. március 20. 10:31
Odáig nagyon jól csinálta a fidesz, hogy felszínre hozta a néppárt sorosodását és balra tolódását, azt nem csinálja jól, hogy nem ő lép ki önként és dalolva, hanem hagyja, hogy döntsenek mások a kérdésben!Egy új erős ellenzéki pártot kellene létrehozni aminek a fidesz oszlopos tagja lehetne. Kell a fenének ez az epp.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!