A CDU elnöke a Fidesz felfüggesztését, Juncker a kizárását javasolja

2019. március 20. 10:22

Szerdán dönt az EPP a nagyobbik magyar kormánypártról.

2019. március 20. 10:22

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke német hírportálokon idézett nyilatkozatában kiemelte: „amíg a Fidesz nem állítja helyre teljes mértékben a bizalmat, nem maradhat meg a rendes, teljes jogú tagság”. Ezért „járható út” lenne Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltjének azon javaslata, hogy az alapokmánynak megfelelően függesszék fel a Fidesz tagságát az EPP-ben – tette hozzá.

Annegret Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy a Fidesz megtette „az első, elismerésre méltó lépéseket”, amelyek azt mutatják, hogy érdemes fenntartani a párbeszédet a párttal. Azonban ezek a lépések nem elégségesek ahhoz, hogy teljes mértékben eloszlassák „a bennem is meglévő kétségeket azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz osztja-e az EPP felfogását a közös értékekről, és hogy lehetséges-e a bizalmon alapuló együttműködés a jövőben”.

Pártelnökéhez hasonlóan a Fidesz tagságának felfüggesztése mellett foglalt állást az EPP EP-frakció vezetőségének (EPP Group Bureau) egyik CDU-s tagja, Ingeborg Grässle is, aki a Südwestrundfunk német regionális közszolgálati médiatársaságnak szerdán elmondta: a Fidesz esetleges kizárása egyetlen problémát sem oldana meg, és csak azt eredményezné, hogy „gyakorlatilag elveszítjük Magyarországot”.

Jean-Claude Juncker a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata alapértékektől, ezért már két éve javasolja, hogy zárják ki az EPP-ből. Az EPP politikai közgyűlése szerdai brüsszeli ülésén tárgyal a Fidesz kizárására irányuló indítványokról. Az elnökség a pártcsalád alapokmánya 9. pontja értelmében javaslatot tehet a Fidesz kizárására vagy tagságának felfüggesztésére.

(MTI)

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. március 20. 19:49
Juncker ma este jobban be fog rúgni bánatában a szokottnál.
gyaloggos
2019. március 20. 17:44
VIKTOR meg vihetett volna Junckernek néhány karton Aszút, ez rövid üzenettel: HÜLYE vagy, de nincs harag, IGYÁL!
gyaloggos
2019. március 20. 17:41
TÁRGY - és tényszerűen: A MAGYAR választók zömét nem érdekli ám az, hogy milyen döntés születik ama sóhivatal eme frakciójában!
Akitlosz
2019. március 20. 17:07
"A CDU elnöke a Fidesz felfüggesztését, Juncker a kizárását javasolja" Még ebben sem képesek megegyezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!