Utrecht: nemi erőszak miatt ült korábban a lövöldöző

2019. március 19. 22:41

Komoly jelek utalnak arra, hogy terrorista indíttatásból végrehajtott támadás volt a lövöldözés, de az utrechti ügyészség szerint lehetséges az is, hogy a lövöldözés „családi okok” miatt történt.

2019. március 19. 22:41

Meglátogatta kedden az utrechti lövöldözés három súlyos sebesültjét Mark Rutte holland miniszterelnök. Eközben a törvényhozásban ellenzéki pártok magyarázatokat követeltek a kormánytól a történtekkel kapcsolatban.

A holland parlament kedd délután vitázott az incidensről, az ellenzéki pártok pedig magyarázatot követeltek a kormánytól azzal kapcsolatban: hogyan lehetséges, hogy a lövöldözés fő gyanúsítottja, a 37 éves, török származású Gökmen Tanis szabadlábon volt „büntetett előélete ellenére”.

A rendőrségnek és az ügyészségnek meg kell osztania a rendelkezésére álló valamennyi információt” – mondta a szélsőjobboldali Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetője, aki egyúttal Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi miniszter lemondását követelte az ügy körüli növekvő zűrzavar miatt.

Az ügyészség szerint Tanis hét hetet töltött börtönben januártól szexuális erőszak ügye miatt, amelyet egy olyan nő ellen követett el, akivel korábban kapcsolatban volt. A férfi ígéretet tett arra, hogy együttműködik a rendőrséggel a nyomozás során ebben az ügyben, és engedélyezte, hogy személyiségi tesztet végezzenek el rajta pszichológusok. A bírók így jóváhagyták ideiglenes szabadlábra helyezését az ítélet kihirdetéséig.

A holland rendőrség keddi közlése szerint komoly jelek utalnak arra, hogy terrorista indíttatásból végrehajtott támadás volt az előző napi, három halottal járó lövöldözés, amelyet egy utrechti villamoson követtek el. A nyomozást végző hatóságok közölték: a feltételezést erősíti az elkövetés módja, valamint egy levél feljegyzései, amelyet a gyanúsított bérelt autójában találtak.

A holland sajtó úgy tudja, az elkövető a bérelt autót meneküléshez akarta használni egy tervezett támadás végrehajtása esetén. Az autóban talált idegen nyelvű szövegben Allah neve szerepelt nagybetűkkel. Egyelőre sok a kérdés és a feltételezés az indítékot illetően, ezért más lehetséges motivációt sem zárnak ki – mondták a hatóságok. Az utrechti ügyészség szerint lehetséges az is, hogy a lövöldözés „családi okok” miatt történt.

A hollandiai városban hétfő délelőtt végrehajtott támadásnak a három halott mellett öt sebesültje is van.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2019. március 20. 11:32
"nemi erőszak miatt ült korábban a lövöldöző" Akkor semmi baj, hiszen liberális. Majd Sargentini megvédi.
zakar zoltán béla
2019. március 20. 09:10
Degenerált ország
aleb19
2019. március 20. 08:48
polkorekt balos media manipulacio...egyertelmu terror cselekedet...csak a media patkanyok a kereszteny fehereket akatjak szapulni a heten a nz muszlim gyilkos ugyeben
luisbathhelena
2019. március 20. 07:50
Tegnap: Utrechti polgármester: a 2 másik gyanusítottat szabadon engedték, családi lövöldözés volt, rendőrség: dehogy engedtük, terrorizmus volt, 3 gyanusított is van Nos az elengedés elég könnyen megítélhető tény, akkor ki hazudik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!