Budapesten a Republikánus Párt jelentős szponzora – Kenneth S. Abramowitz az MCC konferenciáján

2019. március 19. 16:44

A Republikánus Párt egyik jelentős adományozója, Kenneth S. Abramowitz is Budapestre érkezik. Szerinte a nyugati világ élet-halál harcot vív a radikális iszlámmal,

2019. március 19. 16:44

Kenneth S. Abramowitzot a nemzetközi sajtó úgy írja le, mint a Republikánus Párt egyik legnagyobb adományozóját.

A magát „racionális centristaként” leíró Abramowitz egy népszerű gyógyászati eszközökkel foglalkozó cég vezetője, és területének egyik top üzleti szakértőjének nevezte az amerikai szaksajtó a kétezres évek elején. A politikával a 9/11-es merényleteket követően kezdett foglalkozni: Abramowitz meggyőződése, hogy a nyugati világ élet-halál harcot vív a radikális iszlámmal, és hogy az iszlamista fenyegetéssel szembeni legerősebb bástya – minden hibája ellenére – az amerikai Republikánus párt. 

Tételeinek népszerűsítésére alapította a SaveTheWest.com nevű oldalt, amin a szélsőségesen baloldali nézetek terjedését figyeli meg Amerikában. Oldala szerint például az amerikai felnőtteknek alig fele ismeri az amerikai alkotmányt, közel 70%-uk vall marxista nézeteket, ismét felük nem tud jobban olvasni, mint egy nyolcadikos diák, és a diplomás amerikaiak 80%-a nem tudna átmenni egy alapvető középiskolai történelemvizsgán.

Abramowitz ezek mellett úgy véli, hogy lényegében a harmadik világháborút vívjuk "az Iszlám Állam, az Al-Kaidával, illetve a Muszlim Testvériséggel és Iránnal. Ezek mellett ellenséges országként tekint Törökországra, Katarra, Szaúd-Arábiára és Pakisztánra is. A legnagyobb veszélynek Iránt tartja: „Irán lényegében megígérte, hogy mindenkit meg fog ölni: népirtást ígértek az amerikaiak és az izraeliek ellen is”. Szerinte A következő 15 évben vagy Irán, vagy pedig Amerika meg fog szűnni a jelenlegi formájában. A következő 15 évben fog kisülni, melyik lesz az.

A vállalkozó ezek mellett 25 különböző zsidó és cionista szervezetben aktív, köztük az Amerikai Cionista Szervezetben és a Likud Barátaiban. A Jerusalem Post kérdésére, miszerint mit gondol arról, hogy az amerikai zsidók többsége baloldali, úgy felelt, hogy a baloldali zsidó gondolkodás „egy olyan betegség, amire nem ismert a gyógymód”. 

Donald Trump győzelmét 2016-ban úgy írta le, mint a csatát a jó és a rossz között, egyértelműen Trump mellett téve le voksát. 

Az MCC március 22-24. közötti nemzetközi migrációs konferenciájának résztvevője lesz, a konferencia programja itt érhető el.

A részvétel regisztrációhoz kötött, amit itt lehet megtenni.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2019. március 20. 11:25
én értem hogy jóban akarunk lenni az amikkal, és azt csak a zsidókon ketesztül lehet. még azt se tudom lehetne-e ezt finomabban csinálni. de minden porcikám berzenkedik, ami nekem végül is csak azt jelenti, hogy nem jó úton megyünk.
Max Wünsche
2019. március 19. 20:13
Sunyi képe van.
afterall33
2019. március 19. 18:53
Ez a pali most hoz, vagy visz? Félek, hogy az utóbbi.
Türelem
2019. március 19. 17:14
Köszöntjük Abramowitz Úr, érezze jól Magát Budapesten. Történelmi küldetést hajt végre, Önhöz hasonló gondolkodókra lenne szüksége Nyugat-Európának is. De tanulhatna Öntől a magyarországi balliberális politikai elit és szavazótábor is. Amennyiben módja van rá, legyen szíves hozzon létre Budapesten is egy hasonló, a magyarországi, térségi hazaáruló szélsőbaloldali mozgalmakat monitorozó alapítványt, vagy adjon ehhez szakmai tanácsokat. A huszonnegyedik órában jár Európa is, s amennyiben májusban az európai, köztük a magyar választók a szélsőséges , muszlim bevándorlást támogató balliberális oldalra szavaznak, akkor Európának vége lesz. Beírná Európa történetébe a nevét, amennyiben sikerülne az Európa iszlamizációját szervező Soros György tevékenységet ellensúlyoznia, s ennek keretében az európai, a magyar zsidóságot is ráébresztenie valós érdekeire, iszlám barátságuk tragikus kimenetelére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!