A szövetségesek provokálták ki a német megszállást, nem törődve a magyar zsidókkal

2019. március 19. 07:38

Amerika és Nagy-Britannia kifejezetten arra játszottak, hogy a németek megszállják Magyarországot. A kétszínű angolszász játszmában nem törődtek a megszállás tragikus következményeivel, a magyar zsidósággal és a több százezer áldozattal.

2019. március 19. 07:38
Borhi László
Index

„Az amerikai hírszerzés washingtoni archívumában az elmúlt hónapokban talált iratok megerősítik: Amerika és Nagy-Britannia kifejezetten arra játszottak, hogy a németek megszállják Magyarországot. A magyar kiugrási reményeket csak azért táplálták, mert tudták, ezt Hitler nem fogja hagyni, így pedig a nyugati frontról német erőket fognak elvonni a megszállási feladatok. A kétszínű angolszász játszmában nem törődtek a megszállás tragikus következményeivel, a magyar zsidósággal és a több százezer áldozattal. Borhi László, az Indiana Egyetem történészének írása a német megszállás 75. évfordulójára az Indexre. (...)

Ahogy közeledett a partraszállás órája, úgy vált egyre sürgetőbbé a német csapatok átirányítása más hadszínterekre. 1943. augusztus 22-i feljegyzésében a brit vezérkar tervezésért felelős bizottsága arról értekezett, hogy Magyarország német megszállása megfelelne a brit érdekeknek. Winston Churchill is a kiugrás előnyeit ecsetelte Rooseveltnek:

»Németország tart attól, hogy Magyarország és Románia kiválik a háborúból. Ha visszagondolunk arra, ami Olaszországban történt annak hatására amit mi tettünk ott, nem lenne-e rövidlátás a részünkről, ha nem nem vennénk figyelembe azt a földcsuszamlást, ami a fent említett országokban történhet. Ha képesek lennénk ilyen reakciót kiváltani, és hasznot húzni belőle, olaszországi helyzetünk sokkal könnyebb lenne.«

Augusztus végén már arra lehetett számítani, hogy Olaszország hamarosan összeomlik, és a „balkáni országok uralkodó köreiben eluralkodik a félelem, hogy Kelet-Európa szovjet uralom alá kerül.” Ezeket a félelmeket kihasználva a Tengellyel történő szakításra kellett presszionálni Hitler szövetségeseit, hangsúlyozva, hogy az számíthat előnyösebb békefeltételekre, aki hamarabb rászánja magát erre a lépésre. A magyar vezetés erről mit sem tudhatott, és továbbra is abban bízott, hogy előbb-utóbb megérkeznek az angolszász csapatok. Valójában a szövetséges katonai vezetés nem látott semmi esélyt arra, hogy az angolszász csapatok részt vegyenek a Balkán megszállásában.

December 18-án az ifjabbik Horthy Miklós üzenetet juttatott el Allen Dulles-hoz, az amerikai háborús hírszerzés, az OSS svájci rezidenséhez, a magyar békeküldöttek rendszeres tárgyalópartneréhez. A kormányzó fia kifejtette, hogy amennyiben a szövetségesek Magyarország kapitulálását kérik, tesz róla, hogy ez megtörténjék. A közvetítő magyar követ a maga részéről hozzátette, hogy Budapest csak a jelre vár. Észrevette ezt az igyekezetet az amerikai hírszerzés is. „Az elmúlt évben nem volt észrevehető brit- vagy Amerika-ellenes megnyilvánulás,” a magyar kormány a „nemzeti fennmaradás érdekében az elmúlt hónapokban igyekezett meggyőzni a szövetségeseket, hogy mellettük áll, és kész arra, hogy szakítson a németekkel.” Emiatt alkalmasnak látszott az idő az ország azonnali leválasztására a németekről, valamint „hírszerzési és elhárítási központok létrehozására Magyarországon.” Érdekes hiányra lehet figyelmes az, aki végigolvassa az OSS mintegy 180 oldalas irományát, ami mindenre kitér, a politikai pártokra, a közhangulatra, a bányászatra és hadiiparra is.

EGYETLEN SZÓ SEM ESIK AZONBAN A MAGYARORSZÁGON ÉLŐ 825 EZER FŐS ZSIDÓ LAKOSSÁGRÓL,

így tehát arról sem, hogy rájuk és a németellenes elemekre milyen hatása lehet, ha a magyar kiugrás kiváltja a szövetségesek által várt hatást, a német megszállást.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2019. március 21. 09:45
1 napra ezt a cikket követően egy BALLIB történész ragaszkodott az INDEX.hu-n, hogy "........ a magyarok felelősek mindenért, stb....." https://index.hu/techtud/tortenelem/2019/03/20/laczo_ferenc_kiprovokalt_nepirtas_magyarorszagon_nemet_megszallas_valasz_borhi_laszlonak/ Vagyis igaz, hogy a magyarokat átverték, de ha okosabbak lettek volna, elkerülhették volna, tehát FELELŐSEK A MAGYAROK !!!
catalina9
2019. március 20. 13:36
A szövetségesek provokálták ki a német megszállást, nem törődve a magyar zsidókkal" Az egész II. vh-t ők provokálták ki...és az I.VH-t is..
rajgy
2019. március 19. 19:20
A német megszállás áldozatainak emlékművét még ki kellene egészíteni a háttérben vihogó brit oroszlánnal és amerikai sassal, amiért becsapták a náci sast.
Nobilis de Karatna
2019. március 19. 17:42
Na végre valahára valaki ezt szóba hozta. tegyük még ehhez azt is hozzá, hogy amikor a nyugat-európai és közel-keleti nacionalista zsidóság zsidó hadosztályt akart szervezni, hogy Afrikában külön harcoljon a németek ellen ezt az angolok nemhogy nem engedélyezték, hanem még a szervezőket le is tartoztatták. Ha ezt kibővítem azzal, hogy az Auschwitzből kiszabadult zsidók "OLÉK" Palesztinába igyekvő hajóit az angolok lőtték, mert az arabok szimpátiája fontosabb volt, mint a megmenekült zsidóság őseik földjén történő elhelyezése. Nos! én legszívesebben a Kossuth tér közepén rúgnám valagba, aki Magyarországon kiejti azt a szót, hogy antiszemita!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!