Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

USA: a szenátus nem támogatná többet Szaúd-Arábiát a jemeni háborúban

2019. március 14. 07:14

„Ez közvetlen válasz volt a Hasogdzsi-gyilkosságra" – fogalmazott a szaúdi újságíró meggyilkolására utalva egy demokrata párti szenátor.

2019. március 14. 07:14

Az amerikai szenátus 54:46 arányban megszavazta azt a határozatot, amely véget vetne a Szaúd-Arábia számára a jemeni háborúban nyújtott amerikai támogatásnak.  A határozat, amelyről ezt követően a képviselőházban is voksolnak, 30 napot adna Donald Trump elnöknek a Rijádnak nyújtott mindennemű támogatás lezárására. Szaúd-Arábia Jemenben az Iránnal szövetséges húszik ellen folytat háborút.

A 47 demokrata párti szenátorhoz a voksoláskor csatlakozott 7 republikánus törvényhozó is, ami elemzők szerint jelzi, hogy a kongresszusban erősödik a republikánus politikusok elégedetlensége Rijád támogatása miatt. 

„Ez közvetlen válasz volt a Hasogdzsi-gyilkosságra" – fogalmazott a voksolás után a szaúdi újságíró meggyilkolására utalva újságíróknak Chris Murphy connecticuti demokrata párti szenátor, aki a javaslat egyik előterjesztője volt. Murphy hangsúlyozta, hogy a jemeni háborúban történő amerikai részvétel beszüntetése „egyértelmű nyilatkozat" arról, hogy Washington nem bízik többé Szaúd-Arábiában.

A demokrata többségű képviselőház a múlt hónapban már megszavazott egy határozatot a szaúdiaknak Jemenben nyújtott amerikai támogatás megvonásáról, de a republikánusok módosítást nyújtottak be, és a voksolási procedúra újrakezdődött. Ez ért véget a szerda esti szavazással.

A Fehér Ház szerdán este jelezte, hogy Donald Trump elnök vétót emel minden törvény ellen, amely korlátozná az Egyesült Államok jemeni szerepvállalását.

A javaslat ellenzői azt hangoztatták, hogy tisztában vannak ugyan Rijád jemeni háborújának buktatóival, de az emiatti elégedetlenséget nem a törvényhozásban kell levezetni.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője a voksolás után azt nyilatkozta: a határozat akadályozhatja a háború diplomáciai eszközökkel történő lezárására irányuló erőfeszítéseket. „Igazuk van a szenátoroknak, amikor komoly aggodalmakat fogalmaznak meg Szaúd-Arábia magatartásának néhány vonása miatt, különösen ami Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolását illeti. Csakhogy ez a határozat nem erről szól. Nekünk a jemeni háború felelősségteljes lezárására kell összpontosítani erőfeszítéseinket" – hangsúlyozta McConnell.

Majd hozzátette, hogy az Egyesült Államok szövetségeseinek nyújtott támogatás megvonása szerinte csökkenti az Egyesült Államok azon eszközeit, amivel megkönnyítheti az ENSZ diplomáciai erőfeszítéseit.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2019. március 14. 08:59
Szemetek. A jemeni háboró egy extra mocsok, mégha mindent legitimál is számukra az, ami Iránnak rossz.
luzitanxaver
2019. március 14. 08:25
“egyértelmű nyilatkozat arról, hogy Washington nem bízik többé Szaúd-Arábiában” Erre tegnap jöttek rá ezek a kiművelt emberfők?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!