Félelem a székely autonómiától

„Nehezen érthető az, hogy miközben az uniós elit vállvetve harcol minden kisebbség jogaiért, addig gőgösen félrenéz és retteg, mint ördög a tömjénfüsttől egy-egy nemzeti törekvés láttán.

Miért előbbre való az ázsiai és afrikai migránsok jogainak védelme, mint az anyaországon túl élő »bennszülött« magyarok és székelyek önrendelkezése? Miért adnak előbb szabadságjogokat a melegeknek vagy a már teljesen abnormális, mindenféle szexuális irányultság őrületében hangoskodóknak, mint egy túlélésért küzdő nemzeti kisebbségnek? Miért jut előbb eszükbe az az ijesztő ötlet, hogy a könnyűdrogokat liberalizálják, mint az, hogy egy nemzeti alapon összetartozó népcsoport szabadságát támogassák?

Húsba vágó kérdések, amelyeket ideológiai álláspontból nem lehet megmagyarázni.

A hajdani liberalizmus az emberi együttélést igyekezett a szabadságjogok megteremtésével mindinkább a racionalitást és mondhatni, hogy a normalitást figyelembe véve szabályozni. A véleménynyilvánítás szabadsága, a magántulajdonhoz való jog és az emberi méltóság védelme többek közt ezt a nemes célt szolgálta. De mivel ezen jogok beépültek a nyugati demokráciákba és ma már világképtől független módon elfogadja minden politikai szereplő, így kijelenthető, hogy a klasszikus liberalizmus elvégezte dolgát. 

A mai liberálisok azonban nem így látják. Ők tovább szeretnék növelni az egyén (individuum) szabadságát. Korlátok, közösségi keretek nélkül. A liberalizmus mai alapvetése, hogy minden egyénhez köthető szabadságjog addig tart, míg más egyén szabadságát nem korlátozza. Szélsőségessé válva, a közösségeket figyelmen kívül hagyva.

 A szélsőséges, ma még uralkodó uniós (hangsúlyozottan nem európai) elit pedig fél ezektől a közösségektől, mint ördög a tömjénfüsttől. 

Fél a nemzettől és annak minden értékétől, retteg a család klasszikus intézményének normáitól. Mert ezek a tőke szabad áramlásában, a globális gazdasági szereplők korlátlan fosztogatásában zavarhatják meg érdekeiket. No meg a végtelen fogyasztói versenyben is védelmezője lehetne az embernek, ami megint csak félelemmel tölti el őket.

És itt van a kutya elásva!”