Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A középosztály kimenekíti gyerekeit az állami oktatásból, és ez az egész országnak rosszat tesz

2019. március 14. 11:06

Az oktatási intézmények burkolt, illetve nyílt államosítása felerősítette és a korábbinál szembetűnőbbé tette a folyamatot.

2019. március 14. 11:06
Kende Ágnes
Qubit

„Az utóbbi időkben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Magyarországon  a magasabb társadalmi státuszú szülők kimenekítik a gyerekeiket az állami iskolákból. A jelenség persze korábban is létezett, a szülők elkülönítési vágyaiban és az ezt lehetővé tevő iskolarendszerben semmi új nincs, de az oktatási intézmények burkolt, illetve nyílt államosítása felerősítette és a korábbinál szembetűnőbbé tette a folyamatot. 

2013. január 1-től az emberi erőforrások minisztériuma, az Emmi irányítása alatt álló  Klebelsberg Központ (KLIK) fennhatósága alá kerültek a korábban önkormányzati fenntartású iskolák, ami gyakorlatilag az iskolák államosítását jelentette. Bár 2017-ben a kormány belátta, hogy túlzásba esett a központosítással, és részben decentralizálta az iskolák irányítását, azóta 59 tankerületi központ alá tartoznak az iskolák, amik ugyan saját költségvetéssel rendelkeznek, de felettük ugyanúgy ott áll a központi KLIK - így a helyzet sokat nem javult, és az iskolák továbbra is gyakran küzdenek működési zavarokkal. Részben az állami iskolák kivéreztetése miatt történt, hogy aki tehette, menekülni kezdett ezekből az iskolákból. Három nagy menekülési útvonal látszik: ezek közül az egyik az állami rendszeren belül az elit típusú intézményekbe (az úgynevezett kisgimnáziumokba, azaz a 6 és 8 osztályos gimnáziumokba, amik között vannak egyháziak is); a másik az alapítványi vagy magániskolákba; a harmadik pedig az egyházi iskolákba vezet.

Az összetett jelenséget vizsgáló kutatások elsősorban a választott iskolák, a gyerekek teljesítménye és a társadalmi státusz összefüggéseit vizsgálják. Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy az állami rendszerből való menekülés az oktatási rendszer erősödő szelekcióját eredményezi, ami Magyarországon az OECD-országok közül eddig is az egyik legerősebb volt. Ahogy az alábbi ábra is mutatja, nálunk különülnek el  legélesebben az iskolák egymástól a gyerekek szociális háttere alapján. A tanulók szocio-ökonómiai státuszának iskolán belüli varianciáját kifejező társadalmi befogadás mutatója a legalacsonyabb Magyarországon, ami a tanulók iskolák közötti erőteljes családi háttér szerinti elkülönülésére utal. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a családi háttér tanulmányi teljesítményt meghatározó szerepe elsősorban az iskolák átlagos tanulói összetételén keresztül érvényesül.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Grafolka
2019. május 02. 18:31
Hír Tibor pedagógus válasza a témára: https://hirtibor.blog.hu/2019/05/01/magantanuloi_csoport_modszertani_ertek
102panda
2019. március 17. 17:53
Nemcsak a krétahiány miatt rossz a helyzet az állami iskolákban, hanem az általános fegyelmezetlenség miatt is. Némely osztályban képtelenseg tanitani, a diákok egymás és sokszor a tanár elleni agressziója teljesen eltűrt jelenség, egyes nyomulós szülők befolyásolják az igazgatók döntéseit, stb, ilyen légkörben színvonalas oktatás lehetetlen. Meglátszik az eredmenyeken is. Egy egyházi vagy egy fizetős iskola megszabhat feltételeket, kitehet renitens diákot, a klikes iskolák tehetetlenek.
brekker
2019. március 15. 10:06
Klebelsberg idejében hogyan működtek a falusi-tanyasi iskolák, miért volt tekintélye ott a tanárnak, miért nem szaladgáltak, üvöltöztek a tanulók az órákon? A mai pedagógus elitnek erre az a válasza, hogy annyival felkészültebbek voltak a tanárok. Ez a felkészült pedagógus elit azonban nem jár jó példával elől, hogy lemenne a végekre és bemutatná a nagy szaktudását, ellenben nagyon tudja hogyan kéne csinálni, és hogy miért nem szabad semmiféle kényszerítő eszközt alkalmazni a renitens tanulókkal és szülőkkel szemben.
august
2019. március 15. 09:58
:))) Ehhez a cikkhez is társítani kéne egy másikat, amelyiket egy gyakorló pedagógus írt arról, hogy "Minden szülő Vekerdy-rajongó, amíg iskolás nem lesz a gyereke." --- Nagyon jó cikk. https://www.nlcafe.hu/csalad/20190313/vekerdy-szulo-gyerek-lecke-iskola/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!